2024. május 6. - Ivett, Frida

Obama kerüli Orbánt?

Az MSZP szerint súlyos figyelmeztetés Orbán Viktornak, hogy ha más néven is, de az eredeti meghívotti körrel és Barack Obama amerikai elnök részvételével május végén Varsóban "mégis megrendezik" a korábban Magyarországra tervezett keleti partnerségi találkozót.
2011. március 22. kedd 18:19 - HírExtra
A Fidesz szerint nem uniós csúcs lesz, hanem a térség országainak köztársasági elnökei találkoznak a lengyel fővárosban. "Ott lesznek a térség EU-tagállamainak vezetői, és a keleti partnerségi programban részt vevő államok meghívását is tervezik. Megrendezik tehát az elhalasztott keleti partnerségi csúcstalálkozót, a magyar elnökség idején Lengyelországban" - olvasható Szabó Vilmos, a parlament külügyi bizottságának szocialista tagjának közleményében.

A politikus ezt úgy értékeli: Magyarország nemzetközi tekintélyének, befolyásának csökkenése folytatódik.

Emlékeztet arra, hogy a májusra, a magyar uniós elnökség időszakára Gödöllőre tervezett keleti partnerségi csúcstalálkozójának elmaradását a meghívott kormányfők és állami vezetők időpont-egyeztetési problémáival indokolták, annak megszervezését végül a második félévben esedékes lengyel elnökségre bízva. Barack Obama amerikai elnök május végén mégis Varsóba látogat, és részt vesz a kelet- és közép-európai országok államfőinek értekezletén.

Barack Obama amerikai elnök május végén mégis Varsóba látogat, és részt vesz a kelet- és közép-európai országok államfőinek értekezletén.

"Ez a következménye annak, ha Orbán Viktor egyenlőségjelet tesz az EU (...) és a kommunista Moszkva között, ha kioktatja Németországot, mondván: aki kitalálta a fasizmust, az ne oktassa demokráciára Magyarországot. Ez a politika oda vezet, hogy a magyar kormányfő és kormánya persona non grata lesz az EU-ban" - fogalmaz a szocialista politikus, és arra szólítja fel a kormányfőt, ne rontsa az ország nemzetközi presztízsét, kapcsolatait, gazdasági lehetőségeit felelőtlen viselkedésével és kijelentéseivel.

Előzőleg Orbán Viktor sajtótájékoztatón reagált a hírre. A miniszterelnök azt mondta: nem tud arról, hogy összehívták volna bárhová a keleti partnerség csúcstalálkozóját. Hozzáfűzte, a közép- és kelet-európai országok államfőinek két-háromévente megtartott rendszeres találkozója nem uniós keretekben történik. Nekik lesz egy találkozójuk talán még ebben a félévben, ha minden igaz, Lengyelországban, de ez nem váltja ki a majd később Lengyelországban megrendezendő keleti partnerségi csúcstalálkozót - jegyezte meg.

Hasonlóan reagált a nagyobbik kormánypárt frakciója Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésére, amelyben a volt miniszterelnök "übercikinek" nevezte, hogy nem Gödöllőn, hanem Varsóban lesz a keleti partnerségi találkozó. A Fidesz-frakció szerint a szocialista politikus képtelen kigyógyulni a beteges hazudozásból, májusban ugyanis nem uniós csúcsértekezletet, hanem államfői találkozót rendeznek Varsóban, amelyen Schmitt Pál is részt vesz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását