2021. december 9. - Natália

Végső megoldás: etikaoktatás

A pártok egymás után rendezik a szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb performanszokat. Valakinek mindig van bejelenteni valója, mindig van miért vizsgálatot kérni, és mindig van legalább egy fékevesztett elme, ami kibontakozik.
2010. augusztus 9. hétfő 12:55 - Gyülvészi András
Múlt hét pénteken nagy napra ébredt az ország. Hajnalban, miután nyújtózkodott egyet a nemzettest, és arra gondolt, kétszázhúsz éves lenne a Himnusz szerzője, Kölcsey Ferenc, már lehetett érezni, hogy nem akármilyen hétvégének nézünk elébe. Ennek megfelelő büszke arckifejezéssel indultak a politikusok is munkába.

Viszont a kulturális felütést valamiért nem lehet a végtelenségig fokozni.

Erkölcsdeficit

Illetve ez tévedés. A KDNP részéről Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának szociális, ifjúsági ügyekért és családpolitikáért felelős államtitkára elő is állt a nemzettisztító stratégiával, mégha nem is elsőként: etikaoktatásra van szükség! Ugyanezt már hallhattuk márciusban is magától Semjén Zsolttól. Ő akkor úgy fogalmazott, hogy az ország erkölcsi anarchia szélén áll, és nem könnyű elvárni a hétköznapi emberektől a becsületességet, ha az ország vezetői bűnözők.

Azóta az ország vezetői leváltattak, nyilván a történelem urának hathatós segítségével, hogy létrejöhessen a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Mármost Soltész államtitkár úrnak sem kerülte el ez a tény a figyelmét, így szemében a fő bűnösök már nem az ország vezetői között keresendőek, hiszen azokat leváltotta a nép, hanem az élet, a mindennapok nehézségeiben, melyeken nem könnyű túljutni etikaoktatás nélkül. A két legkomolyabb veszélyforrás a „brutális szexualitás” és a legkülönfélébb drogok használata. Ezekhez menekülünk a hétköznapok nehézségei elöl.

„Brutális szexualitás”

A drogokkal tisztában van az ember, mármint úgy kábé tudjuk, mik azok. Viszont a brutális szexualitáson nem könnyű fogást találni. Főleg, ha nem szívesen piszkáljuk. Soltész úr szavaiból talán azt lehet kivenni, hogy az etika, a cselekvés és az akarat helyességével foglalkozó elméleti tudomány szerint a brutális szexualitás helytelen, viszont nem tudjuk meg, honnan számít brutálisnak a szexualitás.

Most akkor szégyellheti magát mindenki, aki durván szereti? Egyáltalán, honnan kezdődik a durvaság? Nincs véletlenül egy folyamatábra? Egy olyan, ami meghúzza a határt a durvaság és a gyöngéség még tolerálható hiánya közé. Gondolom majd etikaórán kaphat az ifjúság valamire való, bővebb tájékoztatást ezügyben. Mégiscsak a helyes cselekedetek meghatározásának tudományát kívánja oktattatni az államtitkár úr, és ha már fölhozta a témát, akkor érdemes helyet szorítani neki a leendő kerettantervben.

Ezerhatszáz becsületes ember

Eközben Szanyi Tibor leszögezte, hogy ezerhatszáz bátor és becsületes embert indítanak a szocialisták az önkormányzati választásokon. „Kikérjük magunknak, hogy minket lépten-nyomon lekommunistázzanak, lekorruptoznak” – jelentett ki Szanyi Tibor, megfeledkezve az Internacionálé elénekléséről, majd kiemelte, hogy szocialista politikus ellen egyetlen elsőfokú ítélet születet (Zuschlag-ügy), míg „tucatjával születtek jogerős ítéletek fideszes önkormányzati képviselőkkel, polgármesterekkel, alpolgármesterekkel szemben.” Vagyis az MSZP-nek semmi szüksége külön oktatásra erkölcsösség ügyébén, és nyilván minden magyar állampolgár föltenne egy nokiásdoboznyi pénzt például Hunvald úr vagy Wieszt úr ártatlanságára.

Zagyva nem párttag

Ám az MSZP nemcsak magával foglalkozik, hanem nagyon helyesen veti vigyázó szemeit más pártokra. A Jobbik hétvégi főszereplője kétséget kizáróan Zagyva György Gyula volt, aki ellen az MSZP vizsgálatot kér.

Zagyva képviselő úr állítólag fenyegetően beszélt a Hetek című hetilap munkatársaival, miután bezárkóztak egy faházba. Egy idézet szerint elhangzott a "lehúzhatnánk a gatyátokat, és meg...nánk titeket, ha innen kikerülnétek, senki sem hinné el" mondat, amiből pont az erkölcsösség hiányzik, viszont tobzódik a „brutális szexualitásban”. Könnyen elképzelhető, hogy Soltész úr sem hallaná szívesen.

A Jobbik reagált is, miszerint Zagyva úr nem tagja a pártnak, mindössze parlamenti képviselője. Ez nyilván azért megnyugtató, mert nem lépnek fel az új erőben öndefiníciós problémák.

Az érdekes LMP

Míg az MSZP jelezte, hogy ők bizony becsületesek, és a Jobbik reakciójából kiderült, hogy a párt példamutató magatartásán nem esett folt, addig az LMP is meghatározta önmagát: ők konkrétan egyre érdekesebbek. Köszönhető ez a párt fokozott aktivitásának, amit az országgyűlési munkában tanúsított. Legalábbis Detki Szabolcs szerint.

Az erkölcsös, a becsületes, a párton kívüli és az érdekes

Legalább azt látjuk, hogy az ország vezetése rendben van. Akire a gyanú árnyéka vetül, az pedig nem tagja egyetlen pártnak sem. Odafenn minden rendben van, becsületben, érdeklődésben nincs hiány, és végre célegyenesben a brutális szexualitást megfékező etikaoktatás.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását