2024. április 19. - Emma

Ami összegyeztethetetlen: kommunikáció, pártok, kampány

A pártok rendszeresen állítanak egy tényt, amit egy nagy rendezvényen elkövetett beszédben cáfolnak, majd ezt a cáfolatot tematikusan visszavonják, ha szakmai kérdésként feltüntetve keresik meg őket az adott dologgal. Mindezt miért?
2010. március 23. kedd 07:39 - Pásztor Balázs
Tanulságos példa

„A Jobbik kormányra kerülve megszüntetné a TV2-t és az RTL Klubot” - harsogja az Index, Népszabadság, a HVG és kis kivételtől eltekintve az egész magyar sajtó a hamis állítást, annak ellenére, hogy ez maga Vona Gábor szájából hangzott el vasárnap Veszprémben, egy lakossági fórumon. A viszonylag téves tájékoztatás nem a médiumok hibája - elvégre ők csak azt írták le/hitték el, amit egy pártelnök mondott -, hanem a Jobbiké. Ugyanis a párt hajlandó beszédeiben/röpirataiban annyira letömöríteni főbb üzeneteit, hogy azok értelme, jelentése a gyakorlatban megváltozik - jó példa erre a TV2-ős eset is.

Vona Gábor, még egy, a HirExtrának adott, pár hónappal ezelőtti interjúban fejtette ki, hogy a Jobbik egy demokratikus párt, így természetesen nem kívánnak betiltani semmilyen tv-adót - még az RTL Klubot, és a TV2-őt sem. Azonban azt nem díjazzák, hogy a Mónika-színvonalú show-k még állami támogatást is kapjanak, így ezt kívánják tőlük megvonni - és ha e nélkül is képesek létezni, akkor tegyék szabad szívvel. Amikor a HirExtra a mai nap felkereste a párt sajtóosztályát, ismét ezt a választ kapta: „A programunkban az szerepel, hogy a TV2 és az RTL Klub koncessziós jogát felfüggesztjük.”

Igaz, azt is hozzáfűzték, hogy „Vona Gábor is az állami támogatás megszüntetéséről szokott beszélni, ez a kettő összhangban áll egymással.” Azonban Veszprémben nem pont így hangzott a beszéd, és a két adó megszüntetése nem azonos a koncessziós jogok, vagy az állami támogatás megszüntetésével. Sőt, teljesen mást jelent. Ráadásul ilyen „félreérthető” kommunikációval nem is csoda, ha egyes médiumok nem tájékoztatnak a Jobbik programjának megfelelően a párt rendezvényeiről - ahogy az sokszor hallható panaszként a párt szájából. Ám nem a Jobbik az egyetlen, aki hasonló gyakorlattal él.

Többségi tünet


Az MDF március elején még azt találta mondani, hogy nem kívánják a nemzeti ünnepet „az utcai pártpolitizálás öncélú kampányeszközévé silányítani”. Ehhez képest kint voltak március 15-én, Bokros szónokolt, miközben az aktivisták kopogtató-cédulákat gyűjtöttek. Egy kijelentés, és egy kampányfogással rögtön egy ellentét. A Fidesz mindezt fordítva csinálta: először kijelentette, hogy a párt sohasem vezetné be az ingatlanadót, majd a párt ingatlanpolitikai szakértője kijelentette, hogy némi átrágás után erre azért mégis komoly esély lenne. Itt csak annyi a különbség, hogy a Fidesz „korrigálta” eme bakiját: Mádi László azonnal repült a jelen környezetben biztos parlamenti mandátumot jelentő, egyéni jelölt székéből - ami valahol a fontossági sorrendet is jelzi.

Hozhatnánk példát az MSZP hasonló megnyilvánulásaira is, de az egyéni példáknál sokkal fontosabb megnézni azt, hogy miért dobja el majdnem minden párt az eszét - és szakpolitikai meglátásait -, ha valahova ki kell állni, és szerepelni kell. A felszólalók ilyenkor mintha egy furcsa lámpalázban égnének, aminek hatására elfelejtik a pártprogramokat, a szakpolitikai érveket, és a demagógia stresszoldóját bevéve kezdenének beszélni.

Igaz, a gyógyszer által keltet gondolatok jóval csábítóbbak, érthetőbbek és tagadhatatlan, hogy még az egyszerűbb felfogású választók is megértik. Azonban, amikor az ígéretek betartására kerülne sor, a választók - és legfőképp az egyszerűbb felfogású választók - nem fogadják majd el az elmaradást követő „nem is azt, és nem is úgy ígértük” magyarázatot, aminek a következő választásnál meg is lesz az eredménye. Minderre - és még sok egyéb problémára – jelentene választ az, ha a pártok nem négy, esetleg nyolcéves kormányzati periódusokra készülnének, hanem múltjukkal és tetteikkel alapoznának meg egy stabil, hosszan tartó „uralmat”. Ehhez persze a választói mentalitás megváltozása is szükséges...
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását