A gyönyörű színésznő, Kéri Kitty gyakorló édesanya. Megkérdeztük, hogy ő hogyan birkózik meg a gyermeknevelés effajta nehézségeivel.

Két gyermekes édesanyaként, mi a véleményed arról, hogy a szülők mobiltelefont vásárolnak a gyerekeiknek? 

Azt gondolom, erre nagyon sokáig nincs szükség. Persze később hasznos dolog. Az én kisfiam most lesz tíz éves, a kislányom pedig nyolc, nekik nincs mobiljuk. Nekünk sem volt, mikor gyerekek voltunk. Tisztában vagyok vele, hogy az idő halad, de szerintem ilyen fiatal korban inkább csak viszályt szíthat a gyerekek között.

Ha egy szülő odafigyel a gyerekére, elviszi és érte megy az iskolába, vagyis nem kell egyedül járnia, addig nincs rá szükség. Legalábbis mi így gondoljuk.

A szülők többsége azzal az indokkal vásárol nekik mobilt, hogy így bármikor elérhetőek legyenek, és ha valami baj van, akkor a gyerek is tudja hívni őket.

Azt mondják, hogy emiatt veszik, de mégsem erre használják. A gyerekek nem szeretik, ha anyuka és apuka folyamatosan telefonálgat nekik. Az állandó ellenőrizgetéssel és nyaggatással nem teszünk jót a gyereknek. Szeretném kitolni ezt az időszakot, és minél később adni nekik telefont.

Miért?

Egy újabb probléma forrását látom benne. Nagyon sokszor előfordul, mikor haza megy egy gyerek és előveszi a telefonját, hogy esetleg a nagyobbak körbeveszik és elveszik tőle. Ezenkívül a lurkók hajlamosak elhagyni dolgokat, így a mobilt is.

Természetesen később, amikor már egyedül jár haza és elég érett ahhoz, hogy tudja mikor veheti elő a telefonját, jó ha van nála. Fontos, hogy arra használja amire kell. Olyankor már abszolút jó dolognak tartom, hogy bármikor fel tudja hívni a szüleit és a gyerek is elérhető.

A zsebpénzről mi a véleményed: mennyit érdemes adni és hogyan lehet arra nevelni a gyerkőcöket, hogy valamennyire tisztában legyenek a pénz értékével?

Én soha nem kaptam zsebpénzt kisebb koromban, emlékszem, hogy hiányzott is akkoriban. Tizenhat évesen az egyik nagynéném elkezdett nekem adni havonta egy kisebb összeget, aminek nagyon örültem. Így nem kellett feltétlenül a szüleimtől kérnem, ha például moziba szerettem volna menni a barátnőimmel.

Utólag már nem bánom, hogy így alakult, mert legalább megtanultam, hogy mennyit ér a pénz. Amikor főiskolás lettem, már saját magamat kellett eltartanom, ezért is igyekeztem az összes órán a legtöbbet nyújtani, hogy kiemelt ösztöndíjat kaphassak. Ha több pénzt kaptam, akkor könnyebb volt kigazdálkodnom az albérletet és a többi költséget, tehát jó motiváció volt és hihetetlen tartást adott.

Ugyanakkor azt is gondolom, hogy jó egy gyereknek, ha rendelkezik valamennyi saját pénzzel, de nem hiszem, hogy ennek egy nagyobb összegnek kellene lennie. Ha csak minimális pénzt adunk nekik, az is ér valamit, hiszen ha nem költi el, összeadódik és tud venni magának akár valami nagyobb dolgot is. De ha bemegy az első boltba és elkölti a zsebpénzét cukorkára, fagyira és rágóra, akkor sok értelmét nem látom.

Másrészről úgy gondolom, nem helyes, ha a szülő beleszól, hogy mire költi a gyerek a pénzét, hiszen az az övé. De alapvetően ezzel a zsebpénz kérdéssel is úgy vagyok, mint a mobiltelefonnal: jobb kitolni ezt is. Nem gondolom, hogy csak ettől tudja megtanulni egy gyerek a pénz értékét.

Akkor te nem szoktál zsebpénzt adni nekik?

Mi is adtunk már. Talán épp most tavasszal kezdtem nekik adni, de nem heti rendszerességgel. Ha látom, hogy félreteszik, akkor nagyon szívesen adok nekik, de ha azt veszem észre, hogy hülyeségre költik, akkor kevésbé. Holott tudom, hogy ebbe nem szólhatnék bele. 

Amikor megengedhetjük magunknak, akkor szoktunk adni és ezt meg is beszéljük velük. Amikor épp nem állunk úgy anyagilag, akkor tudomásul veszik, hogy az adott hét kimarad. Szerencsére értelmesen meg lehet beszélni velük ezeket a dolgokat.

Szerinted mennyire lehet engedékeny egy szülő, ha valamit nagyon szeretne a csemetéje, hogy később ne váljon követelőzővé?

Ebben nagy mázlink van, mert nekünk ez kimaradt. Pici korukban talán egy-két alkalom volt, amikor volt egy kis hiszti játék miatt, de sose engedtünk nekik. Rengetegszer előfordul, hogy szeretnének benézni egy játékboltba, aminek semmi akadálya nincs. Ilyenkor körbe nézünk, levesszük a polcról a játékot és megnézzük, hogy mennyibe kerül. Meg szoktuk beszélni, hogy az áráért mennyi mindent lehetne venni, hogy körülbelül tudják az arányokat. Ilyenkor általában maguktól vissza is teszik. A kisfiam múltkor például azt mondta, hogy „hú, hát ezért ennyi pénzt elkérni mennyire igazságtalan!”.

Szóval pontosan ismerik már, hogy mi mennyit ér és ezért nagyon büszke vagyok rájuk. Soha nem voltak követelőzőek. Amikor kicsit is azzá kezdtek volna válni, még csírájában sikerült elfojtanunk.

Mindig meg tudtuk velük beszélni felnőttek módjára, hogy ezt most miért nem engedhetjük meg magunknak. De van olyan helyzet, amikor jár nekik egy kis jutalom. Amikor például nagyon féltek az influenza elleni oltástól és túl estünk rajta, azt megjutalmaztuk.

Mindig meg van az az értékhatár, amiért épp nézhetnek valamit és olyankor nem is mennek fölé… Sőt, inkább megpróbálnak olcsóbbat nézni, úgyhogy nagyon rendesek.