2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Katasztrófavédelem: gyökeres változtatások várhatóak

Gyökeres változtatások bevezetésére készül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője, aki a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szerdai állománygyűlésén azt mondta: az ehhez szükséges törvényalkotási folyamat elkezdődött.
2010. július 28. szerda 19:45 - HírExtra
Bakondi György vezérőrnagy, az OKF július 1-jével kinevezett főigazgatója közölte: szerdán létrejött az a munkabizottság, amely kidolgozza a még az ősszel az Országgyűlés elő kerülő új katasztrófavédelmi törvénycsomagot. Létrehozta továbbá a Tűzvédelmi Tanácsadó Testületet, amelynek tagjai olyan szakemberek, akik ismerik a tűzvédelem minden szintjét és évente értékeik majd a tűzoltóság rendszerét - tette hozzá.

A főigazgató szerint jelentős változtatásokra van szükség a katasztrófavédelmi rendszer valamennyi területén.

Bakondi György, aki az árvízi védekezés és az újjáépítés koordinálásáért felelős miniszteri biztosi posztot is betölti, elmondta: az új törvényben az árvízi védekezés feladat- és hatáskörét is átszabják.

Felidézte, hogy az OKF szervezetében az elmúlt hetekben jelentős személyi változások történtek, s jelezte: ez folytatódik a következő hetekben. Tájékoztatása szerint ennek keretében az elmúlt napokban két új szervezeti elem jelent meg az OKF rendszerében: a tűzoltósági és a polgári védelmi főfelügyelő.

Mint mondta, az elmúlt nyolc évben értelmetlen vizsgálatok és intézkedések sorozatát hajtották végre az OKF-en, gyenge volt a jogkövető magatartás, a szervezet megítélése pedig nemzetközi viszonylatban is romlott.

Kiemelte, hogy a főigazgatóságnak a napi élet valós problémáival kell foglalkoznia. Ezt szem előtt tartva kell tevékenykedni a jogalkotásban, a jogalkalmazásban és a felügyeletben is, le kell zárni az önkényes vitákat, és a rendszeren belül, a közbiztonság érdekében kizárólag a felkészültségre és a szaktudásra kell támaszkodni – közölte a vezérőrnagy, aki az OKF-et a katasztrófavédelmi rendszer koordinátorának, motorjának és szakmai megalapozójának nevezte.

"Nincs Bakondi-éra, nem kell ellenállást szervezni az OKF új vezetőjével szemben" - mondta a főigazgató, aki a gyökeres változások végrehajtásához együttműködést és partnerséget ajánlott mindenkinek, aki a megelőzés és a kárfelszámolás területén dolgozik. Hozzátette: tűzoltóság nélkül nincs katasztrófavédelmi rendszer, lakossági tűzbiztonság, és az OKF nem azonos a tűzoltóság és a polgári védelem országos parancsnokságával.

Mint fogalmazott, nem az a fontos, hogy ki az ország első számú tűzoltója, hanem az, hogy az adott helyszínen a mentést irányító parancsnok számára minden jogi, személyi és tárgyi feltétel, szaktudás biztosított legyen ahhoz: ne haljanak meg emberek.

Bakondi György elfogadhatatlannak nevezte, hogy a képzési rendszer szétzilálódott, a bér- és a létszámcsökkentés, a jogszabályi feltételek miatt 40 évesen nyugdíjba mennek a tűzoltók, így hiányzik a rutin, a szakmaiság, a tapasztalat a fiatal állományból. Mint mondta, ezért feltett szándéka, hogy a kormányzattal együtt elérje, a hivatásosos állomány ne csak erkölcsi, anyagi megbecsülést, hanem biztos egzisztenciát is kapjon.

A főigazgató a szakmai és személyi feltételek romlásáért, a morális gondokért az elmúlt nyolc év kormányzatát és az OKF vezetését hibáztatta. Példaként említette, hogy a 2000-ben létrehozott és általa két évig irányított OKF-nek 2002-ben 30 hatásköre volt a polgári védelmi területen, s azok közül 2010-re mindössze 3 maradt. A hatósági jogköröket "szétverték, szétrombolták" – jelentette ki.
Megjegyezte, a feltételek súlyos hiánya és az örökös megszorítások ellenére értelmetlen külföldi utazások, gépkocsivásárlások történtek, tanácsadói szerződések köttettek. Utóbbiak közül egy 400 millió forintos, "menekülőkámzsáról" szóló szerződést említett, azokat a Paksi Atomerőmű térségében élő emberek kapnák meg egy esetleges katasztrófahelyzetben; ez a szerződés a főigazgató szerint felveti a korrupció gyanúját.

Bakondi György súlyos mulasztásnak nevezte a 2006. augusztus 20-án történt tragédiát, amelynek során öten meghaltak, háromszázan pedig megsebesültek. Keresik, ki a felelős azért, hogy a tűzoltók ki nem fizetett túlóradíja elérte a 15 milliárd forintot, s nem dolgozták ki időben az erre vonatkozó, az uniós elvárásokhoz igazodó jogszabályokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását