2024. május 13. - Szervác, Imola

1600 program, 3000 fellépővel

Hét Balaton-felvidéki településen összesen ezerhatszáz programot rendeznek, háromezren lépnek fel a Művészetek Völgye jubileumi, 20. rendezvény-sorozatán július 23. és augusztus 1. között. Tíz napon át fellép a völgyben Palya Bea, aki a Művészetek Hölgye titulust kapta.
2010. július 19. hétfő 18:27 - HírExtra
Az énekesnő reggeltől estig fogadja a közönséget művészbarátaival Kapolcson, az evangélikus parókai épületében és udvarában - emelte ki Márta István, a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója hétfőn Vigántpetenden sajtótájékoztatón.

Palya Bea Kapolcson "völgybeli életformát" folytat majd, és például gyermek-foglalkozásokat is vezet majd. Hasonlóan több napig jelen lesz a völgyben a Muzsikás együttes és a régi visszajárónak számító Amadinda ütősegyüttes is.

Az igazgató elmondta: várhatóan július 31-én szombaton a pulai színházsátorban nagyszabású völgygála lesz, amelynek a teljes bevételét az árvízkárosultak javára ajánlják fel. A pulai színházsátor egyébként újdonságnak számít, azt a békéscsabai Jókai Mór Színházzal közösen működtetik, és két előadást tart majd a Márta István által vezetett fővárosi Új Színház társulata is.

Márta István hangsúlyozta: Pulán nemcsak színházi események lesznek, hanem például szcenikus zenei koncertek is, ezek sorában Hobo (Földes László) előadja a Circus Hungaricus című darabot, Vidnyánszky Attila rendezésében.

A Művészetek Völgyében ünnepli 50. születésnapját Rácz Zoltán, az Amadinda együttes vezetője, aki műsort ad és a vendége lesz többek közt a Lokomotiv GT-ből Presser Gábor és Karácsony János. A pulai sátorban fellép a Benkó Dixieland is, meglepetésvendégekkel. Galkó Balázs színművész, a völgyprogramok "örökös tagja, motorja" idén "könyvszendvics" lesz; a hátára szerelnek egy hatalmas, nyitott könyvet, és így járja majd a falvakat, a könyvbe pedig bárki a vendégek közül beírhatja a véleményét.

Az igazgató a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: pénzről nem beszél, mert ez idén ismét neuralgikus kérdés, de - mint mondta - nem panaszkodik, hanem optimista. Arra azonban kitért, hogy mindössze egy pályázaton nyertek; a Nemzeti Kulturális Alaptól kapnak 23 millió forintot, ezen kívül számítanak támogatói pénzekre is. Márta István megjegyezte: a Veszprém megyei önkormányzat nem támogatja a programokat.

A fesztivál szervezői a jövőben minden évben szeretnének hagyományteremtő szándékkal egy hazai múzeumot fővendégként fogadni. Idén - első alkalommal - a Magyar Néprajzi Múzeum lesz a fővendége a völgynek, több különleges kiállítást rendeznek Kapolcson és Vigántpetenden.

A sajtótájékoztatón jelen volt a fesztiválnak helyet adó hét község polgármestere, akik a településeiken rendezendő főbb programokra hívták fel a figyelmet. Taliándörögdön például a hagyományoknak megfelelően a Klastrom-romnál lesznek a legrangosabb zenei és színházi programok, Vigántpetenden templomi koncertek, kiállítások lesznek, és persze zenés rendezvények a sörsátorban. Ezúttal is Monostorapátiban lépnek fel a rockegyüttesek, Öcsön a kőfejtőben pedig elsősorban világzenei programokra várják az érdeklődőket. Pulán a színházi sátor programjai számítanak kuriózumnak, Nagyvázsonyban pedig a Duma Színház humoristái lépnek fel esténként, de a Kinizsi-várnál megrendezik a reneszánsz vigasságokat és várjátékokat is.

Márta István közlése szerint a napijegyek 2000 forintba kerülnek majd a Művészetek Völgyére, a háromnapos hétvégi bérletért ötezer, a tíznaposért 18 ezer forintot kell fizetni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását