2024. április 18. - Andrea, Ilma

Új alapelveket találtak az Alzheimer-kór kimutatására

A legkorábbi stádiumában diagnosztizálnák az Alzheimer-kórt a kedden közzétett új irányelvek szerint - akkor, amikor az amiloidfehérjékből álló plakkok még csak kialakulóban vannak az egyébként egészséges emberek agyában.
2010. július 15. csütörtök 07:04 - HírExtra
Ez az úgynevezett preklinikai (a klinikai tüneteket megelőző) fázis mintegy tíz évvel korábban zajlik, mint ahogy a szellemi hanyatlás bekövetkezik, ezért alkalmas lehet a korai, hatékony beavatkozásra.

Az amiloidfehérje lerakódásainak kimutatására alkalmazhatják a PET (pozitron emissziós tomográfia) vizsgálatot, a gerincfolyadék elemzését és más, biomarkereken alapuló teszteket is.

Az irányelvek változásait az Alzheimer Szövetség Honoluluban rendezett éves találkozóján jelentették be. A betegség diagnózisára több mint 25 év óta először tettek módosítási javaslatot a felkért szakemberek.

Az új irányelvek alapján az Alzheimer-kórt három szakaszban diagnosztizálnák - a kifejlődött betegséget, annak enyhe formáját, illetve újonnan javasolt kategóriaként a preklinikai fázist.

Az Alzheimer-kór korai diagnózisára egyre több módszert dolgoznak ki kutatók, ezek között agyi szkennelésnél alkalmazható biomarkerek, valamint gerincvelői folyadék- és vértesztek vannak. Az ajánlások teljes elfogadása előtt még sok teszt alkalmassága igazolásra szorul - hangsúlyozta Bill Thies, az Alzheimer Szövetség vezető munkatársa.

Jelenleg teljes bizonyossággal csak a boncolás állapíthatja meg, hogy valakinek Alzheimer-kórja volt. A gyógyíthatatlan, szellemi leépüléssel járó betegség világszerte több mint 26 millió embert érint.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását