2024. április 19. - Emma

Maradona csaló vagy hős? Videóval!

A 2010-es világbajnokság legmegosztóbb figurájának címéért máris jó eséllyel száll ringbe Maradona. A legendát eddig is vagy gyűlölték, vagy istenítették a szurkolók, és most úgy tűnik, újabb helyet követel magának a vb-k botránytörténetében.
2010. június 17. csütörtök 12:21 - Gyülvészi András
Argentína első selejtezőbeli mérkőzését Nigéria ellen játszotta, és meg is nyerte. Maradona csapata jobb volt, ezt aligha lehetne vitatni, de az összecsapást mégis egyetlen gól döntötte el, ami minden jel szerint szabálytalan volt. A gólt Heinze fejelte a tizenegyes pontról, és állítólag Maradona volt a stratégiai agytröszt, aki rájött, hogy a nigériaiak nem jönnek ki az ötösről a szöglet alkalmával, tehát kell egy figura, ami úgy végződik, hogy tíz méterről fejel valaki, lehetőleg gólt. A BBC sportriporterei példás aprólékossággal mutatják be az esetet.



A videón jól látszik, hogy az egyik argentin játékos egész egyszerűen visszatartja Obasit, nehogy kifusson a tizenegyes ponthoz, vagyis a gól szabálytalan. Ennél izgalmasabb, hogy az esetnek erősen figuraszaga van, és Maradonát ismerve nem lennénk meglepődve, ha ilyen hasznos technikákkal vértezné fel tanítványait. Használt már ő is kevésbé tiszta eszközöket.

Isten keze

Az 1986-os világbajnokság kimenetelébe például kézzel nyúlt bele az argentin hős. Alább látható a jelenet.


Nem szép dolog, mondhatnánk. Milyen sportoló az olyan, aki így nyerne mérkőzést!?

Csak a kép árnyalása végett megjegyeznénk, hogy még ugyanazon a mérkőzésen szerezte meg Maradona a mexikói világbajnokság és a futballtörténelem talán legszebb gólját, miután hat mezőnyjátékost vert át egyetlen sprint alkalmával.



A kezezés és a fenti gól ugyanazon a mérkőzésen született, nem győzöm hangsúlyozni. Gyakorlatilag ez a két jelenet összefoglalja Maradona ellentmondásos pályafutását és személyiségét egyaránt.

A csaló hős

Persze ha a vb-t a focicsapatok nagy versengésének tekintjük, akkor nem érdemes felháborodni. Maradona kihasználta, hogy a rendszer átverhető, és át is verte, mert volt hozzá tehetsége. A színlelés evolúciós szempontból is hatékony stratégia. Macskák borzolják föl a szőrt a hátukon, hogy nagyobbaknak látszanak, békák változtatnak színt, hogy a ragadozók azt higgyék, mérgező anyagot tartalmaznak a bőrük alatt, és még sorolhatnám. Az átverés, a csalás rendkívül hasznosnak bizonyul a túlélésért folytatott versenyekben.

Maradona a bírókat veri át. Hol a pályán, hol a pálya széléről (máskor mindenkit doppinggal). Csak arra tanítja csapatát, ami hozzásegíti őket a győzelemhez. Elsülhetne ez fordítva is. Hány játékos került mély pontra egy kellemetlen szabálytalanság miatt, amit piros lap követett egy-egy sorsdöntő pillanatban! Maradona nem ilyen, ő mindig jókor húzott lapot tizenkilencre, ezért észre sem vették aggályos megmozdulásait, praktikái pedig természetesek, amíg azon kell izgulni, hogy a bíró is vegye észre azt, amit néhány milliárd ember lát a tévén keresztül kilassítva és kielemezve.

Argentína mérkőzéseit megkülönböztetett figyelemmel kísérjük.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását