2024. március 29. - Auguszta

Megnyíló börtönkapuk Győrött

Fiatal táncosok és zenészek mutatkoznak be június 19-én a Múzeumok éjszakáján a győri Városi Művészeti Múzeumban, a városi levéltár pedig megnyitja a látogatók előtt pincéjét, az egykori városi börtönt, amelynek leghírhedtebb rabja a lőcsei fehér asszony volt.
2010. június 13. vasárnap 10:18 - HírExtra
Bana József, a levéltár igazgatója az MTI-nek elmondta: a levéltár műemlék épülete három évszázadon keresztül városházaként működött. Pinceszintjén alakították ki az egykori börtönt, amely máig megőrizte a középkori börtön sajátosságait, beosztását, duplasoros vasrácsát.

A Múzeumok éjszakáján életre kel a lőcsei fehér asszony legendája - emelte ki az igazgató, felidézve, hogy Géczy Julianna pere 1713-ban kezdődött, és ügyében két év elteltével hirdettek ítéletet. Az alagsori börtönben, katonai őrizet mellett várta sorsa beteljesedését.

A Városi Művészeti Múzeum az Esterházy-palotában ad helyet a nagyígéretű ifjú tehetségek kibontakoztatásáért tevékenykedő Artist of Art Alapítvány gálaestjének, amelyen a Győri Balett ifjú művészei és a bécsi No Limit dzsesszformáció muzsikusai mellett Szabó Gergely textiltervező és Törőcsik Katalin iparművész munkáival is találkozhat a közönség - közölte Grászli Bernadett múzeumigazgató.

A Xantus János Múzeum M. Nagy Szilvia grafikusművész képzelt lényekről, dinoszauruszokról készült időszaki kiállításával várja egyebek között az érdeklődőket. A tárlathoz kapcsolódóan rajzversenyt is hirdetnek, s a legsikeresebb munkákat megjutalmazzák - mondta Csécs Teréz igazgatóhelyettes.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását