2024. március 29. - Auguszta

A Föld fiatalabb, mint ahogy gondoltuk

Új kutatási eredmények szerint a Föld fiatalabb, mint azt korábban gondolták: ugyanolyan idős, mint a Hold.
2010. május 27. csütörtök 11:05 - HírExtra
"Vizsgálataink azt mutatják, hogy a Föld 20-90 millió évvel fiatalabb, mint azt eddig feltételezték" - közölte Thorsten Kleine, a Münsteri Paleontológiai Intézet kutatója.

A Münsteri és a Cambridge-i Egyetem, valamint a zürichi Műszaki Főiskola tudósaiból álló csoport a frissen kialakult Föld más égitestekkel való összeütközéseinek nyomait vette górcső alá.
Eddig a kutatók abból indultak ki, hogy a Föld 4,53 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, az új eredmények alapján azonban kora "csupán" mintegy 4,51-4,44 milliárd évesre tehető a Nature Geoscience című szaklapban megjelent tanulmány szerint.

Kleine kiemelkedő fontosságúnak nevezte, hogy a Föld "új" kora megegyezik a Holdéval. "Az eddig kormeghatározási eljárások nem vették figyelembe, hogy a földköpenyen minden olyan égitest rajta hagyta a kéznyomát, amelyből a Föld létrejött" - magyarázta a professzor.

A kutatók a földmag korának megállapításához a volfrám kémiai elem lebomlási folyamatát vizsgálták.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását