2021. november 27. - Virgil

Gyerekbarát múzeum

A legkisebbek fogadását és oktatását célzó beruházásokat tervez a győri Városi Művészeti Múzeum; a munkához pályázati pénzeket használnának fel.
2010. május 22. szombat 09:45 - HírExtra
Grászli Bernadett igazgató az MTI-nek elmondta: két, egyenként 16-17 milliós pályázatuk eredményét várják. Az egyik célja, hogy folyamatosan színvonalas szakmai programokat szervezhessenek az érkező óvodás és iskolás csoportoknak, a másik sikere esetén a gyerekek számára kényelmesebbé tennék a Kovács Margit Múzeumot.

Ennek része, hogy a csoportos foglalkozásokra alkalmas tereket alakítanának ki és lehetővé tennék az akár órákig a múzeumban vendégeskedő iskolások átöltözését, a feliratokat pedig alacsonyabban helyeznék el, hogy a gyerekek is jól olvashassák azokat.

A Városi Művészeti Múzeum intézményeként januárban nyílt meg az ország első gyermekmúzeuma, ahol óvodások és kisiskolások számára rendeznek kiállításokat. Az intézmény a múlt héten nyerte el a Látogatóbarát Múzeum elismerést.

Másfél hónapja jelentették be, hogy több tízmillió forint értékű fejlesztéseket hajt végre pályázati pénzekből a múzeum; a júliusban kezdődő munkálatok várhatóan a jövő év végére fejeződnek be; az Esterházy-palota vizesedő, emberi tartózkodásra alkalmatlan pincéjének felújítására nyertek 47 millió forintot az Új Magyarország Fejlesztési Terv iskolabarát és oktatási célú projekteket támogató pályázatainak egyikén.

A munkálatok után lesz hely újabb raktáraknak, hiszen jelenlegi épületüket már kezdik kinőni. Az igazgató közlése szerint jut a pénzből a vakokat szolgáló, "hangostérképeket" is rejtő virtuális pontok kialakítására, illetve a mozgássérültek hozzáférését segítő akadálymentesítésre is.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását