2024. március 29. - Auguszta
Tabáni Istvánt, a Csillag Születik győztes dalnokát faggattuk az új albumáról, eddigi zenei munkásságáról. Tessék olvasni, hiszen csillag született!
2010. május 16. vasárnap 08:29 - Győry S. József
Mennyiben változtatta meg az életedet a Csillag Születik?

Teljes mértékben! Sok dolog történt velem az elmúlt időszakban, rengeteg jó és néhány kevésbé, de úgy érzem hogy az ismertség ellenére sikerült megmaradnom olyannak, amilyen mindig is voltam.

Ez volt az első igazán nagy koncerted. Hogyan készültél rá?

Rengeteget próbáltunk a zenekarommal, ami rendkívül kimerítő volt számunkra, de úgy érzem megérte, hiszen sikerült egy olyan műsort összeraknunk, ami garantáltan szép emlékeket hagy majd minden nézőben. Nagyon izgatott vagyok, ennyi ember előtt még sosem énekeltem, a televízió pedig teljesen más. Nagy öröm számomra, hogy végre én is adhatok valamit a sok szeretetért és támogatásért cserébe, éppen ezért igyekszem mindent beleadni, és a lehető legjobb formámat nyújtani.

Bemutattad a Ments Meg c. albumodat. Milyen dalok találhatóak a lemezen?

Több olyan dal van a lemezen, melyeket a műsorban is énekeltem, és amihez engem és a rajongóimat is szép emlékek fűznek. A legfontosabb azonban, hogy a címadó dalt magam írtam, még a forgatások kezdete előtt. Akkoriban még nem láttam, hogy merre kellene elindulnom a világban, úgy éreztem szükségem van valakire, aki segít megtalálni önmagam: és akkor jött a Csillag Születik, ami hirtelen egy hatalmas pozitív löketet adott. Úgy éreztem/érzem, hogy van kihez szólnom, a világban még rengeteg olyan ember van, aki keresi a saját útját, és akiknek most már én is segíthetek, hogy megtalálják azt.

Teljes mértékben te írod a dalaidat?

A saját dalaimat természetesen igen, hiszen rengeteg mondanivalóm van, nagyon sok minden történt velem az elmúlt időszakban is, amit egyszer szeretnék megosztani az emberekkel. A szövegek és a dallamok egytől egyig az én érzéseimet tükrözik, úgy érzem, tartozom annyival a rajongóimnak, hogy amikor egy Tabáni István dalt hallanak, akkor azt valóban Tabáni Istvántól kapják.

Most már belülről látod a zeneipart. Mit gondolsz, mennyiben pénzorientált a dolog a színfalak mögött?

Nem igazán foglalkoztat ez a része, és úgy gondolom, hogy nem is az én dolgom, hogy ezt a kérdést megválaszoljam. Számomra egyedül az fontos, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, és azoknak az embereknek adhatok vissza valamit, akiktől oly sokat kaptam, és akiknek annyi mindent köszönhetek.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

stellacsillag
2010. május 17. 16:50
"Kinőtt a szárnyunk" ezzel kezdted a lemezbemutató koncertet!!!
Igen, a Te szárnyad már kinőtt, és a mi örömünkre szárnyalsz, énekelsz! Gratulálok a lemezbemutató koncerthez fantasztikus volt! Csak így tovább!
M.Éva
2010. május 16. 18:39
Drága István!
Mi már eddig is olyan sokat kaptunk Tőled, amennyit viszonozni soha nem tudunk. Csodálatos volt a csütörtöki nagykoncert, és az általam látott korábbi fellépéseid szintén. Jöhet akárhány új tehetségkutató, Hozzád fogható tehetséget egyhamar nem találnak. Mi kitartunk melletted.
Köszönöm, köszönjük.
Bazsó Erika
2010. május 16. 12:03
István, nagyon szuper volt a Lemezbemutató koncerted, nagyon jól éreztem magam! Ugyanolyan voltál, mint bármelyik fellépésen, kedves, mosolygós, viccelődős.., és ugyanazt a maximumot nyújtod mindig.., Neked véleményem szerint nem a hely nívóssága, és nem az számít, hogy jelen esetben ez a Syma koncert egy nagyobb lélegzetvételű esemény volt.., hanem az, hogy énekelj a közönségnek, és érezd a nézők szeretetét.., ami nem más, mint a közönség iránti szereteted visszatükröződése!
A Ments Meg! c. számodról annyit írnék, hogy nagyon tetszik, mert nem "se füle-se farka" típusú dal, hanem van mondanivalója, mélyebb értelme, elgondolkodtató.., ütős, drámai, és egyben megrendítő.
Van egy ilyen idézet is:"Egy jó dolog van a zenében: amikor üt, nem érzel fájdalmat." / Bob Marley /
Szívvel-lélekkel énekelsz, ebben rejlik a hitelességed, a hangod mellett, a személyiséged, és az EMBERI mivoltod jelenti a pluszt!!
Élményekkel teli koncertet adtál Nekünk.
Az utad sikerrel van kikövezve.., ez legyen mindig a szemed előtt!:)
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását