2024. május 10. - Ármin, Pálma

Megnyitott a szegedi borfesztivál

A borrendek felvonulásával vette kezdetét péntek este a borfesztivál Szegeden, a tíznapos gasztronómiai seregszemle, amelyen idén csaknem százötven borász vesz részt, a vidék legnagyobb ilyen eseménye. A város főterén felállított faházakban mind a huszonkét hazai borvidék nedűiből kóstolhatnak – a rendszeresen kiállító pincészetek szakemberei szerint – a "borértő" szegediek.
2010. május 14. péntek 19:33 - HírExtra
A résztvevők között a hagyományoknak megfelelően idén is több Az év borásza címmel kitüntetett termelő mutatja be remekeit: a látogatók megkóstolhatják a villányi Bock József és Polgár Zoltán, a dél-balatoni Konyári János, a soltvadkerti Frittmann János, a szekszárdi Takler Ferenc, az egri Lőrincz György mellett a Malya Ernő irányította Nyakas Pincészet borait is.

Idén első alkalommal Szeged közigazgatási határain belül készített bort is kóstolhatnak a vendégek a Széchenyi tér árnyas platánfái alatt. A Szeged Cuvée alapanyagát a 71 esztendős Újvári Mihály kiskundorozsmai szőlőtőkéiről szüretelték le. A fesztiválra készített házasításban 45-45 százalék cserszegi fűszeres és rajnai rizling, 9 százalék Zala gyöngye és 1 százalék ezerfürtű van.

A seregszemlét borverseny előzte meg, amelyen avatott bírálók százhúsz benevezett bor közül választották ki a fesztivál legjobbjait. Az idei esztendőben a fesztivál "bajnokának" a Csányi pincészet 2007-es Chateau Teleki Villányi Cabernet Sauvignonját választották, a legszebb fehérbor az Istvándy pincészet 2008-as Badacsonyi Golgota hárslevelű-sárga muskotály házasítása, a legszebb vörösbor pedig a Sauska borászat 2007-es Villány Cuvée 7-je lett, míg a zsűri döntése alapján a legszebb desszert bornak járó díjat a Monyók pincészet 1999-es Tokaji 6 puttonyos aszújáért érdemelte ki.

Különdíjat kapott a Font pincészet 2009-es Kunsági kékfrankos rozéjáért, a Béla borászat 2008-as kései szüretelésű Imre-hegyi nektárjáért, a Nyakas pincészet 2007-es Budai rieslingjéért, a gyöngyöstarjáni Benedek pince 2009-es kékfrankos rozéjáért, a soltvadkerti Frittmann testvérek 2009-es kékfrankos rozéjukért, valamint a szegedi Újvári Mihály 2009-es cserszegi fűszereséért.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását