2024. június 2. - Kármen, Anita

Gyurcsány nagy értékelése készül

Gyurcsány Ferenc beleépítené a párttagok véleményét is abba az átfogó, írásos értékelésbe, amit még a júniusi kongresszus előtt tervez nyilvánosságra hozni. A volt kormányfő ezért internetes naplójában hirdette meg szerdán, hogy e-mailben várja azok jelentkezését, akik találkozni szeretnének vele egy nem nyilvános beszélgetésen
2010. április 28. szerda 13:38 - HírExtra
Gyurcsány Ferenc az MTI-nek hétfő adott interjújában jelentette be, hogy még a kongresszus előtt átfogó, írásos értékelést fog közzétenni az elmúlt évekről, valamint javaslatokat kíván megfogalmazni a következő hónapokra és évekre. Közölte azt is, hogy mielőtt az értékelését véglegesítené, konzultálni fog a párt helyi szervezeteinek vezetőivel, tagjaival és megbeszélést fog folytatni a balliberális progresszió jó néhány jeles képviselőjével is.

A volt kormányfő a blogjában ezzel összefüggésben szerdán jelezte: mielőtt véglegesíti ezt az értékelést, azt szeretné, ha mások is véleményt mondhatnának róla. Kíváncsi lennék a párt tagjainak, a baloldal támogatóinak reakciójára, amit természetesen megfontolnék dolgozatom véglegesítésekor - írta.

Tájékoztatása szerint először a párt tagjaival szeretne találkozni: olyanokkal, akik szívesen elolvasnák dolgozatát, és elmennének egy nem nyilvános beszélgetésre. Mivel egyszerre csak "egy teremnyi emberrel" lehet beszélni, ezért azt kérte, hogy az általa megadott e-mail címen jelentkezzenek azok, akik szeretnének ilyen találkozón részt venni vagy el akarják küldeni nekik a véleményüket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

helix
2010. április 28. 16:01
Sokkal jobb lenne mindenkinek ha végre befogná a száját!

Az önkormányzati választásokon megkapja az mszp a kegyelemdöfést!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását