2024. május 11. - Ferenc

Halállal végződött a családi csetepaté

Ittas állapotban pénzt követelt édesanyjától, majd törni, zúzni kezdett a lakásban és késsel fenyegetőzött az a fiatalember, akit csütörtök este Kőszegen édesapja ütött fejbe egy keze ügyébe került tárggyal; a 32 éves férfi a helyszín meghalt - tájékoztatta a családi tragédia eddig feltárt részleteiről a rendőrség pénteken az MTI-t.
2010. április 9. péntek 13:35 - HírExtra
Palkó Andrea alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta: az áldozat több mint 15 éve rendszeresen kábítószert fogyasztott, egyre agresszívebbé vált szüleivel és környezetével szemben.

A csütörtökön kitört családi veszekedés közben ért haza a 65 éves édesapa, akitől felesége segítséget kért fiával szemben, ám a fiatalember apja hazaérkezése után is folytatta a fenyegetőzést, erre édesanyja kimenekült a lakásból és rendőri segítséget kért.

A kiérkező rendőrök intézkedtek a fiatalemberrel szemben, rendre intették őt, de távozásuk után a férfi ismét törni, zúzni kezdett. Egy kést is előhúzott és azzal fenyegette hozzátartozóját, hogy megöli őt. Ennek a fenyegetésnek a hatására az apa előbb kiütötte fia kezéből a kést, majd az előszoba felé menekült. Menekülés közben a kezébe kerülő tárggyal fejbe ütötte az őt üldöző fiát.

Az apát emberölés bűntettével gyanúsítja a rendőrség, a bűncselekmény elkövetése után őrizetbe vették, de előzetes letartóztatását nem kezdeményezték, így a vele szemben folytatott büntetőeljárás során szabadlábon védekezhet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását