2024. május 12. - Pongrác

Rippel Ferenc életveszélyben!

Rájár a rúd a Rippel testvérekre. Alig pár hónappal Viktor (36) bicepszsérülése után most Ferenc (37) került kórházba: megrázta egy vezeték.
2010. április 1. csütörtök 10:59 - HírExtra
Az artista fiatalembernek orvosai szerint is hatalmas szerencséje volt, hogy „csak" elájult, mivel akár végzetes tragédia is történhetett volna, hiszen az egész testén átment az elektromosság.  A Blikk információi szerint a jobb mutatóujján égette meg, és a bal sípcsontjánál távozott az áram.

– Egy barátunknál voltunk vendégségben Vivivel, amikor elment az áram. Én egyedüli férfiként a társaságban lementem a kapcsolószekrényhez, hogy megnézzem a biztosítékokat. A következő kép az, hogy a többiek aggódó arccal állnak körülöttem, miközben én a földön fekszem – mesélte a kórházi ágyon Feri, akit kedd este kilenckor felesége, Vivien vitt kórházba. – Képzelheted, hogy érezte magát, nagyon aggódott – tette hozzá az akrobata, miközben éppen a sokadik EGK-vizsgálatot végezték rajta. - írja a Blikk

– Éjjel háromóránként megvizsgáltak, nehogy valami rendellenesség legyen a szívemben. Főleg, hogy még mindig nem vagyok jól, folyamatosan hányingerem van, szédülök és zsibbad a kezem – írta le állapotát Feri. – Szerencsém volt, hiszen sokkal durvább dolog is történhetett volna. Bevallom, amikor felfogtam, hogy mi történt, meg is ijedtem, éppen ezért komolyan veszem, amit az orvos mond. Nem szabad ezzel játszani, mégiscsak egy áramütésről van szó – magyarázta a férfi, aki azt is elmesélte, hogy a barátjuk, akinél vendégségben voltak, feljelentést fontolgat.

– Ez egy viszonylag új ház, így a barátunk azon gondolkodik, hogy beperli az építtetőt, hogy ilyen életveszélyes állapotban hagyta a biztosítéktáblát.

A Rippel testvérek rendszeresen kihívják maguk ellen a sorsot, világrekord-kísérleteik miatt többször kerültek már életveszélybe, legutóbb tavaly novemberben pedig Viktor sérült meg egy edzésen, elszakadt a bicepsze, ezért meg kellett
Forrás: Blikk/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását