2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Juliette Lewis első hazai klubkoncertje

Először ad klubkoncertet Magyarországon Juliette Lewis: az amerikai színész-énekesnő új formációjával június 4-én Budapesten, az A38 Hajón lép fel.
2010. március 22. hétfő 20:51 - HírExtra
Mint arra a koncertet szervező cég hétfői közleményében emlékeztet, a Született gyilkosokból vagy a Kaliforniából című játékfilmekből ismert színésznő 5 évvel ezelőtt robbant be Licks nevű zenekarával a legnagyobb fesztiválok színpadjaira.

2004-ben jelent meg Like a Bolt of Lightning című középlemezük, amelyet következő évben egy stúdióalbum követett. A You’re Speaking My Language klipje egyből az MTV kegyeltje lett, és rotációban ment a zeneadón. A második lemez munkálatait 2006-ban kezdte a csapat, és mivel pont akkor szállt ki a dobosuk, Dave Grohl játszotta fel a számokat. A Four on the Floor még nagyobb sikert hozott a zenekarnak, amit világkörüli turnéval koronáztak meg.

A Juliette and the Licks fergeteges koncertjeit többször is élvezhette már a magyar közönség: 2005-ben és 2007-ben a Szigeten, 2008-ban pedig a Hegyalja Fesztiválon léptek fel.

Tavaly új lemezzel, ráadásul szólóban jelentkezett Juliette Lewis. A Terra Incognitán a 70-es, 80-as éveket idéző irányvonal maradt, de jóval elborultabb dalok születtek. Az új album új zenekart hozott magával, és bár ez egy teljesen új formáció, a lendület, a minőség és az élmény ugyanaz - ígérik a szervezők, hozzátéve, hogy június 4-én, Lewis első magyarországi klubkoncertjén ebből kaphat majd ízelítőt az A38 Hajó közönsége.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását