2024. május 7. - Gizella

Keményen megadóztatná a bankokat a brit jobboldal

Kormányra kerülésük esetén különadót rónának ki a bankokra a brit konzervatívok, akár egyoldalúan, nemzetközi együttműködés nélkül is - mondta az ellenzéki brit Konzervatív Párt vezetője.
2010. március 20. szombat 18:46 - HírExtra
Kormányra kerülésük esetén különadót rónának ki a bankokra a brit konzervatívok, akár egyoldalúan, nemzetközi együttműködés nélkül is - mondta az ellenzéki brit Konzervatív Párt vezetője. David Cameron egy londoni választási rendezvényen kijelentette: az új adó célja az lenne, hogy "az adófizetők visszakapják pénzüket", amelyet a bankok kisegítésére fordítottak. Hozzátette: Nagy-Britannia a világ legnagyobb banki mentőprogramját hajtotta végre, ezért "nem lehet úgy tenni, mintha semmi sem történt volna".

Cameron az amerikai elnök, Barack Obama által bejelentett banki különadó-tervekre hivatkozott, felidézve: Obama is megígérte, hogy az amerikai adófizetők "visszakapnak minden centet", amelyet a bankok kisegítésére költöttek a költségvetésből. "Miért lenne ez nálunk másképp" - tette fel a kérdést a toryk miniszterelnök-jelöltje.

A munkáspárti brit kormány is jó ideje dolgozik a banki különadó tervén, de hivatalos álláspontja az, hogy ennek bevezetését globálisan össze kell hangolni.

Gordon Brown miniszterelnök a múlt héten, egy londoni üzleti rendezvényen kijelentette: nem szabad elfelejteni, hogy az adófizetők mentették meg a bankrendszereket az összeomlástól, és a brit kormány biztosítja, hogy az adófizetők vissza is kapják a beavatkozás költségeit.

Ha azonban ez nem nemzetközi szinten összehangolt módon történik, annak az a kockázata, hogy a bankok a leglazább szabályozású piacokra helyezik át tevékenységüket. Éppen ezért a húsz vezető gazdasági erőcentrumnak (G20) nemzetközileg összeegyeztethető álláspontot kell kialakítania ez ügyben - mondta a brit kormányfő.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását