2024. május 7. - Gizella

Kockázatos a cukorbetegek vérnyomáscsökkentése?

A cukorbetegekkel foglalkozó szakorvosok erélyesebben igyekeztek csökkenteni pácienseik vérnyomását, mint a magas vérnyomású, többi betegét, de a legújabb eredmények szerint ennek szívet védő haszna nincsen, viszont vannak kedvezőtlen mellékhatásai. Az ACCORD óriástanulmány eredményeit az Amerikai Szívgyógyász Kollégium kongresszusán ismertették.
2010. március 15. hétfő 18:40 - HírExtra
A kardiológusok és a diabetológusok az utóbbi évtizedekben számos vizsgálattal igazolták, hogy a cukorbaj a szív- és érrendszeri betegségek egyik legfontosabb kockázati tényezője. Ennek alapján a cukorbetegséggel foglalkozó szakemberek föltételezték, hogy a magas vércukorérték miatt kezelt, anyagcsere-betegségben szenvedők vérnyomását alacsonyabb szintre volna célszerű csökkenteni. Voltak ugyan szívgyógyászok, akik úgy vélték, hogy a nemzetközi bizottságok azon döntését, melynek értelmében a cukorbetegek vérnyomásának első értékét, a szisztolés nyomást 120 Hgmm alatt ajánlott tartani, megfelelő adatokat nyújtó vizsgálatok nem bizonyítják, az elméletileg kedvező befolyás miatt ez a döntés mégis világszerte elterjedt.

Az angol címe alapján ACCORD betűszóval jelölt vizsgálat öt éve indult. A most beszámolt részben 4733 felnőttkori cukorbeteg vett részt, akiknek a vérnyomását magasnak mérték és vagy már volt szívrohamuk, vagy nagy kockázatú koszorúérbetegnek minősültek. Véletlenszerű beosztás szerint a betegcsoport felének szisztolés vérnyomását kombinált gyógyszeres kezeléssel átlagosan 119 Hgmm értéken tartották, a másik csoport vérnyomása 140 Hgmm körül mozgott. A kívánt vérnyomást a betegek már egy év után igen pontosan tartották.

Öt évi megfigyelés végén az alacsony vérnyomású cukorbetegek csoportjában a szívroham, a szélütés és a hirtelen szívhalál együttes előfordulása a magasabb vérnyomású betegekéhez képest értékelhetően nem csökkent.

A fokozott vérnyomáscsökkentés szívet védő előnyeit nem észlelték, viszont a többféle, nagyobb adagban alkalmazott gyógyszerek nem kívánatos mellékhatásai lényegesen többször jelentek meg. Egy szempontból viszont volt kedvező hatása az alacsonyabb vérnyomásnak: az agyi katasztrófa a 120 Hgmm alatti vérnyomásúak csoportjában ritkábban fordult elő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását