2024. május 11. - Ferenc

MedvEst lesz Szegeden

A medvéket, macikat, brumikat járják körbe azon az esten, melyet Szegeden tartanak a Művészettel az Oktatásért Kutatócsoport szervezésében (MűOK) kedden.
2010. március 8. hétfő 19:50 - HírExtra
A bundásokról minden kiderül a MedvEsten, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző kara, Tanító és Óvónőképző Intézetében - mondta el az MTI-nek Magonyné Varga Emőke a kutatócsoport szervezője. Alkalmazkodva az intézet profiljához az érdeklődés középpontjába a mai plüss macik témaköre került, kérdésként fogalmazódik meg, hogy milyen többlet lehetőségekkel szolgálhatnak a pedagógusoknak, hogyan tudják felhasználni a mindennapokban, de téma lesz a medve kultúrtörténete is.

Így a medvétől, mint egykori kultúrtörténeti állattól a mai mackóig vezet a konferencia témája. A program tudományközi, művészetközi területeket érint. Lesznek biológiai előadások, zenetörténeti, szimbólumtörténeti fejtegetések és irodalmi válogatás is. Az előadók a tanító és óvóképző intézet hallgatói közül kerülnek ki. A műsorban a medvefajtákat például verses, népmesei formában is bemutatják. A medvét, mint szimbólumot finnugor dal, mongol eredetmonda vagy koreai mese által ismerheti meg a közönség. A műzenei blokkban felcsendül Haydn 82. C-dúr szimfóniájának IV. tétele, illetve Schumann Medvetánca is.

Megelevenedik majd Micimackó és Dörmögő Dömötör. Kiderül, miként vélekedik a medvetáncról Babits Mihály, József Attila és Bartók Béla, vagy miként ihlette meg Weöres Sándort és Arany Jánost az állat. A műsort kiegészítő programként játékmackó-kiállítás kíséri. A közelmúltban alakult MűOK-nak ez az első rendezvénye és a jövőben több témát is hasonló intenzitással terveznek körüljárni. Így fontos lesz a kultúrtörténeti háttér és az oktatási folyamatban való hasznosíthatóság - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását