2024. május 9. - Gergely

Fidesz: brutális gázáremelésre készül a kormány

A Fidesz szerint "brutális és elviselhetetlenül nagy" gázáremelésre készül a kormány.
2010. március 5. péntek 19:00 - HírExtra
Bencsik János, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy hiába tagadja ennek tényét az MSZP, mert „tudjuk azt, hogy amióta Lendvai Ildikó azt mondta, hogy nem lesz gázáremelés, azóta legalább 15 alkalommal történt nagymértékű gázáremelés Magyarországon”.

A politikus hozzátette: az elmúlt évek tanulsága az, hogy amit a szocialisták tagadnak, az nagy valószínűséggel bekövetkezik.

Véleménye szerint a gázáremelésre nem lenne szükség, ha felelős kormányzás folyt volna, ha a hatalmon lévők felelősen bántak volna a közpénzekkel és „nem tolták volna ki talicskával a nemzeti vagyont”.

Hozzátette, hogy egy erős kormány becsületesen végzi a dolgát és „nem lopja el a közpénzt”, ezért nincs arra szükség, hogy az emberekre elviselhetetlenül nagy terheket rójon.

Kijelentette: a mostani gyenge kormány és nem tudja megvédeni az embereket. Szavai szerint minden nap, amit a jelenlegi kabinet a hatalomban tölt, újabb nehézségeket okoz az emberek számára.

Amikor arra kérték, hogy kommentálja a szocialista Podolák György javaslatát, aki a Magyar Energia Hivatal vezetőjének felmentését kezdeményezte, azt mondta: az MSZP számára kényelmetlen, hogy kiszivárgott a gázáremelés ténye, de ezért nem másokat kellene felelősségre vonni.

Arra a felvetésre, hogy január óta nem a kormány határoz a gázárról, mert liberalizált a piac, azt mondta, hogy a makrogazdasági tényezőkről, amelyek alapvetően befolyásolják az árképzést viszont a kormány dönt.

Kérdésre válaszolva, hogy piaci elemzők szerint mindenképpen szükséges legalább 10-12 forintos gázáremelés, azt felelte, hogy a szakértők ezzel beárazzák a kormány gazdaságpolitikáját.

Arra a kérdésre, hogy felkészültek-e arra, hogy a szocialisták elérik, hogy tavasszal ne, vagy csak a szolgáltatók által tervezettnél jóval alacsonyabb arányú emelésre kerül sor azt mondta, mindenre fel vannak készülve. „Nagy csalódás akkor sem fog miket érni, ha a kormány erőszakkal meg fogja akadályozni azt a gázáremelést, amire szerintünk nincs szükség” - jelentette ki a képviselő.

Hozzátette egyúttal: felkészültek arra a kormányzásra is, amely egy egységes nemzetgazdasági és társadalompolitikai stratégia mentén fogja meghatározni az ország fejlődését.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását