2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Restaurálják a templomot

Restaurálják a soproni Fő téren álló bencés templomot és a hozzá kapcsolódó kolostort. A gótika és a barokk jegyeit viselő műemlék építészeti és történelmi értékeit a jövőben interaktív állandó kiállításon mutatják majd be - mondta Horváth László templomigazgató az MTI-nek.
2010. február 20. szombat 11:15 - HírExtra
Az építészeti örökség megóvásához, az épületegyüttes értékeihez méltó környezet visszaállításához 164 millió forintos támogatást nyertek a nyugat-dunántúli operatív program keretében. A támogatás a teljes beruházás 85 százalékát fedi le, a fennmaradó részt a tulajdonos Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság teszi hozzá - tette hozzá a templomigazgató.

A nemrégiben megkezdődött műemléki feltárásról Nemes András régész az MTI érdeklődésére elmondta: a történelmi falak nemesi családok kriptáit őrzik, amelyek közül többet most tártak fel. Az egyik sírban aranyhímzéssel díszített szemfedélre bukkantak, amely a XVII. század közepénél korábbról származik. A különleges leletet a napokban kiemelik és restaurálják. A szemfedél értékét emeli, hogy a ruházkodással kapcsolatban ebből a korszakból kevés tárgyi emlék van a múzeumok birtokában.
A szakembereknek korábban tizenöt kriptáról volt tudomásuk, most azonban egy teljesen érintetlen családi temetkezési helyre is rátaláltak a XVII. század első feléből - hangsúlyozta Nemes András.

Előkerültek római kori emlékek is, köztük egy oszlopalap az egyik kripta járószintje alatt. A gótikából pedig faragott kőlapra bukkantak a szentély alatt feltárt középkori sírfülkében.
A restaurálást követően állandó kiállításon ismertetik majd a templom és a kolostor történetét az érdeklődőkkel. A templomhajóban több számítógépet helyeznek el a műemléki környezethez illő installációval. Ezeken a pontokon nyerhetnek információkat a látogatók különböző nyelveken.

A templom jelenlegi járószintje alatt bemutatják az egykori temetkezési szokásokat. A szakrális épülethez kapcsolódó kolostor kerengőjének L alakú folyosóján részben a ferences, részben a bencés múlt főbb történéseit tárják a látogatók elé, mivel a templomban négy évszázadon keresztül a ferencesek, majd 1802 óta a bencések szolgálnak.

A kiállítás tervezői nem feledkeznek meg a gyerekekről sem, ők korosztályuknak megfelelően interaktív módon, játékos formában, mesefigurák közreműködésével ismerhetik meg a templom történetét .

A templom szomszédságában lévő XIV. századi gótikus káptalanterem a felújítás után alkalmas lesz irodalmi estek, kamarakoncertek rendezésére - mondta Horváth László.
A Kecsketemplomot - amely elnevezésében a XIV. századi építő Kecskés családról emlékezik meg - gótikus stílusban építették, a későbbiekben részben barokkizálták. A falak történelmi eseményeknek is helyet adtak: ott koronázták királlyá 1625-ben III. Ferdinándot, s a XVII. század vallási küzdelmei során négy alkalommal is tartottak országgyűlést az épületében. A templom tárgyi kincseinek egyike az a szószék, amelyről a hagyomány szerint Kapisztrán János gyújtó hangú toborzó beszédet mondott a nándorfehérvári ütközet előtt.

A beruházással a tervek szerint jövő őszre készülnek el. A projekttel a műemlék-együttes turisztikai vonzerejét kívánják növelni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását