2024. április 19. - Emma

Vancouver 2010 - Elutazott az első magyar küldöttség

Hétfő kora reggel útra kelt a vancouveri téli olimpia helyszínére az első magyar küldöttség: Molnár Zoltán és Báthory Zsófia a következő napokban a versenyzők indulásához szükséges adminisztrációs feladatokat intézi el, illetve a csapat szálláshelyét veszi át.
2010. február 1. hétfő 13:15 - HírExtra
Molnár, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a magyar csapat vezetője és Báthory, a MOB akkreditációért felelős nemzetközi koordinátora - több mint egynapos utazás után - helyi idő szerint kedd reggel nyújtja át a részvételi nyilatkozatokat a szervező bizottságnak, megerősíti a végleges nevezéseket, s egyezteti a résztvevők indulási jogosultságát. A procedúra során a szervezők egyben élesítik magyarok akkreditációs kártyáit.

Az olimpiai falvak szerdán nyitnak, ezt követően a két sportvezető átveszi majd a szálláshelyeket, illetve a bérleményeket Vancouverben és Whistlerben, egyúttal berendezi a két irodát. A mindössze 15 sportolóból álló magyar csapat számára azért van szükség két irodára, mert a két falu között 120 km a távolság.

A sportolók első - rövidpályás gyorskorcsolyázókból és alpesi sízőkből álló - csoportja pénteken reggel indul Budapestről a XXI. téli olimpiára, amely jövő pénteken kezdődik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását