2024. május 12. - Pongrác

Tarlós István nem finnyás

A Fidesz budapesti frakcióvezetője szinte az egyetlen politikus, aki a városházi menzán ebédel.
2010. január 28. csütörtök 09:20 - HírExtra
Nincsenek különleges igényei Tarlós Istvánnak. Három éve, amióta a politikus betette a lábát városházára, majdnem minden nap a menzán ebédel, együtt a többi dolgozóval. Ugyanúgy képes hosszasan sorba állni az ebédért, mint bármelyik éhes ember, pedig akár ki is szaladhatna valamelyik elegáns belvárosi étterembe. De nem teszi, hisz puritán ember ő, akinek átlagos igényei vannak.

A konyhás nénik is nagyon kedvelik, már csak azért is, mert szinte ő az egyetlen politikus, aki náluk ebédel. Ennek ellenére nem kivételeznek vele, az ő tányérján sem nagyobb az adag, vagy szebb a hús. Igaz nem könnyű eltalálni az ízlését, hisz mióta lefogyott nagyon vigyáz arra, hogy mit eszik, nehogy visszajöjjenek rá a leadott kilók.

"Voltam én katona, nem derogál nekem a menzán étkezni. Az az igazság, hogy jól főznek, és rendkívül udvarias, előzékeny a személyzet. Bár a körülmények méltatlanok, nem adom fel. A 70-es években a Budapesti Fővárosi Tanácsnak egy nagy, jól működő étterme volt itt, ami most helyette van egy kantin színvonalát elégíti ki.1400-1500 ember dolgozik itt jó, ha egyszerre 50-en le tudnak ülni. Kicsi, és a mosogató is beszellőzik az éttermi részbe, néha érezni a szagát."

"A kis négyszemélyes asztaloknál igazából 2-en tudnak kényelmesen étkezni, de ha bárki hozzánk akar ülni szívesen összehúzódunk a sajtófőnökömmel, akivel ebédelni járok. Mindig az jár az eszemben, hogy valamit változtatni kellene az állapotokon, hogy egy ekkora hivatal emberei tisztességesen meg tudjanak ebédelni a munkahelyükön. Ez egy elemi követelmény, még a tanácsi időkben is így volt" - morfondírozott Tarlós, akinek mégsem ez a a legnagyobb problémája az étkezőben.

"A legnagyobb kísértést a süteményes rész jelenti, előtte mindig becsukom a szememet. Úgy ki vagyok éhezve az édességre, hogy az egész készletet fel tudnám falni, de nem lehet."

"Levesnél és egy főételnél többet nem eszem, és bizonyos dolgokat továbbra is elkerülök: a disznóhúst, tésztákat, fehérkenyeret. Cukros üdítőket pedig nem iszom. Nem szeretném visszaszedni a nehezen leadott kilóimat" – árulta el a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöke.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását