2024. április 17. - Rudolf

Jelmezes futás, szilveszterkor

Idén is megrendezték a hagyományos szilveszteri jelmezes futást Kőszegen - mondta el az MTI-nek csütörtökön Pócza Zoltán, a Jurisics Művelődési Központ és Várszínház igazgatója.
2009. december 31. csütörtök 21:05 - HírExtra
Huszonöt éve rendezzük meg az év utolsó napján a szilveszteri jelmezes futást, amely ma már turistacsalogató látványosságnak is számít, sokan részt vesznek benne, de még többen nézik, biztatnak bennünket - mondta.

Hozzáfűzte: az idei futáson, amely a várból indult, a főtér érintésével a történelmi belvároson keresztül haladt, ötvenen vettek részt, különböző tréfás jelmezekbe öltözve. Az idén talán a város fiatal tűzoltói aratták a legnagyobb sikert, akik teljes menetfelszerelésben, gázmaszkban, hátukon oxigénpalackot cipelve futották végig a távot.

"Jómagam Jurisics Miklós várkapitánynak öltözve vettem részt a futáson, de volt aki római kori jelmezt öltött magára, volt aki őrült tudósnak öltözött, akadt aki színes punkhajat készített magának erre az alkalomra, a kőszegi S.O.S Gyermekfalu lakói pedig kedvenc babáikkal, mackóikkal a kézben teljesítették a néhány százméteres távot" - mondta az igazgató.
Forrás: mti
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását