2024. március 29. - Auguszta

Szilveszter 2009: már résen a mentők

Megerősített szolgálattal készülnek a mentők a szilveszter éjszakára - közölték csütörtökön, az év utolsó napján tartott sajtótájékoztatón az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) épületében.
2009. december 31. csütörtök 16:43 - HírExtra
Golopencza Pál, a közép-magyarországi régió mentésirányítás-vezetője elmondta: pluszkocsikat állítottak be, összesen 106 járművel állnak készenlétben. Növelték a mentésirányítók számát is, 17 helyett 19-en dolgoznak - tette hozzá. Kitért arra, hogy igyekeztek olyan, rutinosabb kollégákat szolgálatba állítani, akik teljesítettek már néhány szilveszteri műszakot.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője az MTI-nek elmondta: valamennyi régióban megerősítették a szolgálatot.

A sajtótájékoztatón a szóvivő kiemelte: az idén a mentők már csaknem egymillió esetfeladatot végeztek, a mentőautók mintegy 30 millió kilométert futottak. A legnehezebb néhány óra azonban még előttük áll, mert máskor napok alatt nem érkezik hozzájuk annyi hívás, mint szilveszter éjjel.

Győrfi Pál rámutatott arra: az időjárás-előrejelzés alapján az éjjel esős idő és fagypont feletti hőmérséklet várható, a kihűlés veszélye azonban ennek ellenére fennáll. Szintén az időjárással összefüggésben a közlekedési balesetek, a gyalogosgázolások veszélyére is felhívta a figyelmet és azt tanácsolta, hogy kocsival ne induljon útnak senki. A petárdabalesetekkel összefüggésben arról beszélt, hogy hiába vásárolnak az emberek kijelölt helyen és engedélyezett pirotechnikai eszközt, egyik sem veszélytelen.
Golopencza Pál azt mondta: mielőtt az emberek hajléktalanokhoz mentőt hívnak, kérdezzék meg tőlük, hogy érte-e őket egészségkárosodás, vagy van-e olyan panaszuk, ami szükségessé teszi az ellátásukat.

A sajtótájékoztatón bemutattak egy gyakorlatot. Egy fiatalember az esemény kezdetén az újságírók közé ült, láthatóan zavartan viselkedett, majd hirtelen felpattant azzal, hogy kérdezne a szóvivőtől és a mentésirányítás-vezetőtől. Tett pár lépést, majd elvágódott a kamerák előtt. Győrfi Pál és Golopencza Pál azonnal hozzá lépett és bemutatta, hogyan kell szakszerűen ellátni az ittas embereket. Arra figyelmeztettek, hogy a fulladás veszélye miatt stabil oldalfekvésbe kell fektetni az illetőt. Csak a férfi ellátása után derült ki, hogy egy álrosszullétről van szó.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását