2024. május 6. - Ivett, Frida

A terror összehozza a világot

Nem kis részben a minapi légi merényletkísérlet hatására az Egyesült Államok és Jemen egy új titkos megállapodás alapján együtt kutat az arab országban egyre nagyobb számban megjelenő terroristák után - közölte helyi idő szerint kedden a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva két meg nem nevezett magas rangú amerikai tisztségviselő.
2009. december 30. szerda 12:48 - HírExtra
Washington és Szanaa becslése szerint két-háromszáz al-Kaida-tag lehet már Jemenben. Valószínűleg néhány olyan kulcsfigura köré csoportosulnak, akik kapcsolatban állnak egymással.

Az ország hadserege már legalább kétszer hajtott végre légi támadást feltételezett al-Kaidások ellen úgy, hogy az szakértők szerint amerikai segítség nélkül nem lett volna lehetséges. Elképzelhető, hogy néhány kulcsfigura meghalt ezekben a támadásokban.

A Hollandiából Detroitba tartó utasszállító gép elleni december 25-i merényletkísérlet kitervelőjeként a nemzetközi terrorhálózat jelentkezett, és az elkövető nigériai fiatalember is úgy vallott, hogy a szervezet megbízásából cselekedett.

Az amerikaiak és a jemeniek feltérképezik a terroristák tartózkodási helyeit, vizsgálják, hogy mely sejtnek lehet egyértelmű köze a légi merényletkísérlethez, mert lehetséges célpontok kellenek arra az esetre, ha Barack Obama amerikai elnök megtorlásul katonai csapást rendelne el - mondta el a két nyilatkozó.

Az amerikai-jemeni titkos együttműködési megállapodás úgy szól, hogy Washington nyilvánosan nem beszél saját szerepéről, miközben robotrepülőgépeket, harci gépeket, fegyverzettel ellátott, pilóta nélküli repülőgépeket (drónokat) vethet be az országban. Jemen ahhoz még nem járult hozzá, hogy területén az Egyesült Államok légi szállítású különleges erőket is alkalmazhat feltételezett terroristák elfogására, de elképzelhető, hogy fog - tették hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását