2024. május 12. - Pongrác

Elfogadták az OCÖ jövő évi költségvetését

Elfogadta a 2010-es költségvetését és az idei év második felének pénzügyi beszámolóját az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szerdai budapesti közgyűlése; a roma érdekképviselet jövre is 235 millió forintból gazdálkodhat, amelyhez 80 millió forint intézménytámogatás járul.
2009. december 16. szerda 20:09 - HírExtra
Az OCÖ 53 tagú képviselőtestületének a közgyűlésen megjelent 40 tagja 34 igen, 5 nem és 1 tartózkodással fogadta el a jövő évi költségvetést, amelyet negyedéves lebontásban hívnak le az államkincstártól.

Kolompár Orbán elnök a közgyűlésen azt mondta:”az OCÖ ilyen jó évet még soha nem zárt”, ugyanis a 2009-es gazdálkodásukat 100 millió forintos céltartalékkal zárják, és nem volt likviditási problémájuk. Megemlítette, hogy a 2010-es költségvetésükben ugyanannyi pénzből gazdálkodhatnak, mint idén, de az inflációval és az áremelkedésekkel számolva ez kevesebb támogatásnak számít.

Az OCÖ két nagyszabású programot fogadott el, így jövőre egy Farkas János egykori válogatott futballista nevét viselő országos kispályás labdarúgó emléktornát és egy országos roma ki-mit-tud? versenyt hirdetnek meg, amelyre a roma érdekképviselet 15-15 millió forintot különít el a 100 millió forintos céltartalék maradványából.

Az ellenzéki Lungo Drom frakció néhány képviselője felszólalásában azt hangoztatta, „a vidéken mélyszegénységben élő cigányokat” és ne országos programokat támogassanak, ezért a költségvetés elfogadását sem támogatják.

Erre a képviselők úgy reagáltak, „az OCÖ nem segélyezési szerv”, a törvényben meghatározott feladatát végzi a programtámogatással, amely megyei szinteken már évtizedek óta zajlik.

A közgyűlés döntött arról is, hogy az OCÖ bizottságainak tagjai ezentúl 50, az általános elnökhelyettesek szintén 50, míg az elnökhelyettesek 100 ezer forinttal több költségtérítést kapnak havonta, amelyet programokhoz és feladatokhoz kötnek, viszont a képviselői tiszteletdíj, amelynek összege 15 ezer forint, nem változik.

Az OCÖ Dohány utcai székházában tartott közgyűlésen a képviselők visszahívták a pénzügyi bizottság elnökét, mert Daróczi Sándorné nem tett vagyonnyilatkozatot, így képviselői jogát nem gyakorolhatta. A képviselő egyébként nem vett részt a közgyűlésen, a bizottság a korábbi elnökhelyettest, Hódi Sándort választotta vezetőnek egyhangú szavazással.

Teleki László lemondott országos főkoordinátori megbízatásáról, helyére Fenyvesi Tibort választották meg, a Gandhi Közalapítvány kuratóriumába pedig Nagy József Györgyöt delegálta a roma szervezet.

Az országos önkormányzat a közgyűlés végén ünnepélyes keretek között átadta roma közéleti díjait. Elismerést kapott többek között Magyar Elemér egri ügyvéd, jogvédő, de oklevéllel és emléktárggyal jutalmaztak több OCÖ-s képviselőt is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását