2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ma is Schengent ünneplik

Pénteken is folytatódnak a schengeni övezethez történő csatlakozás alkalmából rendezett ünnepségek; Budapesten és több vidéki helyszínen számos program várja az érdeklődőket.
2007. december 21. péntek 08:26 - Hírextra

A Nógrád megyei Cered-medvesaljai határátkelőnél Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részt vesz és köszöntőt mond a Cered és a szlovákiai Tajti község által közösen rendezett Schnengeni karácsony elnevezésű rendezvényen.

A Győr-Moson-Sopron megyei Fertőrákos közösen ünnepel az ausztriai Fertőmeggyessel. Kora délután a soproni határátkelőnél Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Hans Niessel, a burgenlandi tartomány vezetője mond köszöntőt.

A házelnök a Zala megyei Nemesnép-Kebele határátkelőnél is beszédet mond, és felszólal Saso Pece, a Szlovén Parlament alelnöke is.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban, a Báthori Várkastély előtti parkban Takács Albert igazságügyi és rendészeti, Veres János pénzügyminiszter, Bencze József országos rendőrfőkapitány és Béndek József, a határőrség országos parancsnoka vesz részt az ünnepségeken.

Komárom-Esztergom megyében délelőtt Esztergom és Párkány között, majd Révkomárom és Komárom között a városok iskolásai élőláncot alkotnak a határnyitás alkalmából.

Budapesten Határtalan Európa címmel egész napos interaktív kiállítás és határnyitó buli lesz a Miniszterelnöki Hivatal, a fővárosi önkormányzat és a Merlin Színház szervezésében a Közraktáraknál.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Fényünnep a Bodrogközben címmel tartanak rendezvényt a pácini polgármesteri hivatalban, valamint "Helló, szomszéd!"-emlékpadot adnak át Aggteleken.

Különböző programok várják az ünneplőket a komáromi Erzsébet-hídnál, Balassagyarmaton, Hollóházán, Sátoraljaújhelyen és Pácinban is.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását