"A mobiltelefon abszolút módon határozza meg a mindennapjainkat. Azok, akik a mobilkommunikációt valamilyen művi, mesterséges és túlzó dolognak tarják, nem látják az ember eredeti kommunikatív lényegét" - hangoztatta a tudós az MTI-nek annak kapcsán, hogy Mobil, idő és Wittgenstein címmel előadást tart kedden a TudásPresszó budapesti programsorozat keretében.

"Eredetileg kis csoportokban éltünk, az eredeti emberi érintkezés állandó szemtől szembe való kommunikálás volt. Egyenes kommunikatív hozzáférésünk volt azokhoz, akiket ismertünk, együtt éltünk velük. Később az óriástársadalmakban kommunikációs elidegenedés zajlott le, e sok évszázados, évezredes folyamatnak vetett véget a mobiltelefon megjelenése.

A mobiltelefon filozófiai-antropológiai szempontból helyreállította a természetes állapotot, amikor mindig elérhetjük ismerőseinket, s kommunikálni tudunk velük. A mobiltelefon visszatérést jelent a természetes emberi kommunikációs gyakorlathoz" - magyarázta a Nyíri Kristóf, aki a Magyar Tudományos Akadémia és a T-Mobil együttműködésében tíz év óta folyó társadalomtudományi mobilkommunikációs kutatásokat koordinálja.

Mint kifejtette, a kutatás kezdetén az egyik kiinduló tézis és az volt, hogy a mobiltelefon "egy őseredeti, természetes emberi igényt" elégít ki.

"Egy évtized elteltével azt kell mondjam, hogy minden kutatás - hazai és külföldi egyaránt - teljes egészében igazolta ezt a feltételezést" - emelte ki az akadémikus.
Nyíri Kristóf, aki az utóbbi időben az idő filozófiájával foglalkozik, rámutatott, hogy a mobiltelefon megváltoztatta az ember viszonyát az időhöz.

"Míg nem volt mobiltelefon és a mechanikus óra uralma alatt éltünk, addig a megbeszéléseink, a másokkal való programegyeztetésünk abszolút érvényes volt a megvalósulás pillanatáig. Tehát az óra uralmának engedelmeskedtünk, találkozásainkat, az emberi érintkezéseket az abszolút idő keretei szabták meg. Mióta mobiltelefont használunk, állandóan hívjuk egymást és folyamatosan, menetközben változtatjuk a programot.

Ez bizonyos lazaságot is eredményez, de ugyanakkor nagyon takarékos, hasznos és időkímélő abban az értelemben, hogy esetleg mind a ketten jobban járunk, ha máskor és másutt találkozunk. Ez a menetközbeni átütemezés. S mivel állandóan a menetközbeni átütemezés életformáját éljük, az idő már nem tűnik tőlünk olyannyira függetlennek és abszolútnak, hanem sokkal inkább képlékeny valami. Ezt az élményt megtapasztalva merült fel bennem az a kérdés, hogy tulajdonképpen micsoda az, amihez most nagyon másként viszonyulunk" - mondta Nyíri Kristóf.

Hozzátette: amióta filozófia létezik, a filozófusok foglalkoznak azzal, hogy mi is az idő, amelyet általában lelki, vagy társadalmi konstrukcióként, ha tetszik, illúzióként fognak fel, de sokszor a fizikusok is így ábrázolják. Az idő, mint önálló tényező általában nem létezik, eltűnik a filozófiai gondolkodásban.

"Korábban ezt túl elvont, túl spekulatív kérdésnek tartottam, ám amikor a saját bőrömön éreztem az idő megváltozását, elkezdett filozófusként érdekelni, hogy mi is az, ami most megváltozik, s akkor belevetetem magam az idő filozófiájába. Az idő önállóságához szeretnék valamiféle érveket találni, úgy érzem, hogy létezik az idő érzékelésére való képességünk. Nem ott, ahol eddig keresték, nem a szemünkben, vagy a fülünkben, hanem a zsigereinkben, az izmainkban, ahol szinte érezzük, hogy az idő szorításában vergődünk. Nos, az, aminek a szorításában vergődünk, nem lehet valami teljesen hipotetikus, vagy szubjektív. Azt próbálom filozófiailag megfogalmazni, hogy mi lehet ez az objektív dolog" - összegezte Nyíri Kristóf.