2024. április 20. - Tivadar

Ufót vár Robbie Williams, s retteg a visszatéréstől

Rendületlenül hisz a földönkívüliek létezésében Robbie Williams. Emellett arra is marad energiája, hogy másodszor is rendbe tegye életét.
2009. november 20. péntek 12:24 -
Mint írtuk, az isteni Robbie hatalmasat perecelt 2006-ban megjelent, Rudebox című korongjával. Az újabb, „kisebb fajta” kudarcot természetesen a „szokásos” módon dolgozta fel a britek popfenegyereke: ismét a drogok világába menekült.

Persze újabb válság következett az életében, melyet elvonókúrák, elhízás, mély derpersszió fémjelzett.. Művészi minőségében kerek három évig nem is hallatott magáról s joggal félt attól, hogy rajongói végleg elpártoltak tőle.

Idén azonban elhatározta: másodszor is megpróbál visszakerülni a csúcsra. Ez azonban remegő lábakkal aligha fog sikerülni.

„Robbie retteg, gyakran sír és mindenkitől azt kérdezi, hogy vajon sikerül-e még újra csúcsra jutnia. Nagyon bizonytalan” - mesélte Robbie egyik barátja egy közelmúltbeli a koncertje előtt.

Ám úgy tűnik, félelmei alaptalanok: Robbie hosszú idő utáni első, londoni koncertje telt ház előtt zajlott, és további kétszáz moziban közvetítették élőben Európa-szerte. Robbie a buli után könnyes szemmel hálálkodott a közönségének, s bár a pocakját még nem sikerült egészen letornáznia, ezúttal humorával kápráztatta el a rajongóit.

A visszatéréshez azonban nem csak jó poénokra, hanem egy jó csajra is szüksége volt az énekesnek. A a visszafogott életet élő, ám igen szemrevaló Ayda Field személyében ezt is meglelte.

„Régen soha nem tudtam a gatyámban tartani az öreg fickót, erre ment rá minden kapcsolatom, Ayda viszont tökéletesen meghódított! Jöhetnek a gyerekek és minden más! Nem akarom ezt a kapcsolatot felrúgni és soha nem tennék olyat, amivel bántom Aydát!” mondta Robbie egy interjú során.

Nem kizárt tehát, hogy Robbie-hoz és harminc éves színésznő kedveséhez hamarosan megérkezik a gólya, addig azonban sok dolga van még Robbie-nak: újra összeállt régi bandájával, a Take Thattel, népszerűsíti új lemezét és várja a földönkívülieket, akik létezésében mindmáig úgy hisz, mint egy burokban nevelkedett kiscsoportos a mikulásban.
Forrás: Bors/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását