2024. június 2. - Kármen, Anita

Drogdílerek őrizetben

Kábítószer-terjesztés gyanújával vettek őrizetbe a napokban két dombóvári és három szekszárdi férfit, az eddigi adatok szerint utóbbiak jelentős számú fogyasztót láttak el droggal - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.
2009. november 12. csütörtök 17:10 - HírExtra
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatóságának munkatársai szerdán, kora este vették őrizetbe a három szekszárdi terjesztőt - tájékoztatott Farkas Kinga sajtóreferens.
A rendőrök azt megelőzően több házkutatást tartottak Szekszárdon, amelyek során 100 gramm amfetamint és marihuánát foglaltak le; a kábítószer hatóanyagtartalmát szakértők vizsgálják. A fogyasztók számáról a megyei főkapitányság nem közölt információt.
A dombóvári rendőrkapitányság két terjesztő ellen indított eljárást, miután kábítószer-fogyasztó fiatalok kerültek a látókörébe - közölte Szijártó István kapitányságvezető.

Tájékoztatása szerint a hat helyen végzett házkutatás során kábítószer-maradványok és a használathoz szükséges eszközök kerültek elő. A rendőrség kedden hat embert, köztük öt fiatalkorút hallgatott ki tanúként, akik megnevezték azt a fiatal dombóvári férfit, akitől marihuánát vásároltak. A nyomozók a gyanúsított beismerő vallomása alapján újabb terjesztőhöz jutottak el.

A nyomozóhatóság kezdeményezte mind az öt férfi előzetes letartóztatását. A két dombóvári terjesztő szabadlábon védekezhet, miután az ügyészség szerint nem álltak fenn a letartóztatás feltételei.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását