2024. május 28. - Emil, Csanád

Ronaldo nem játszhat

Nem játszhat szombaton és jövő szerdán a bosnyákok elleni világbajnoki pótselejtezőkön Cristiano Ronaldo, a portugál labdarúgó-válogatott sztárja.
2009. november 11. szerda 06:45 - HírExtra
"A vizsgálatok után meggyőződtünk róla, hogy a játékos sérült bokája még nem jött rendbe, így nem tud pályára lépni a bosnyákok ellen" - áll a portugál szövetség keddi közleményében.

A nyáron rekordösszegért, 94 millió euróért megszerzett szélsőt a Real Madrid egyáltalán nem akarta elengedni a válogatotthoz, ugyanakkor kedden közölte, hogy Ronaldo pár órán belül elindul Lisszabonba, hogy megvizsgálják a nemzeti együttesnél is.

A nemzetközi szövetség szabályai szerint a kluboknak kötelező minden játékost elengedniük a válogatotthoz, hogy - vitás esetben - ott is megvizsgálhassák őket. A Real azt tervezte, hogy beperli a portugál szövetséget és kártérítést követel, ha Ronaldo sérülése súlyosabbá válik egy esetleges válogatottbeli szereplés miatt.

Ronaldo még szeptember végén sérült meg a francia Olympique Marseille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, majd az október 10-i, portugál-magyar világbajnoki selejtezőn megpróbálkozott ugyan a játékkal, ám alig húsz perc után cserét kért.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását