2024. június 17. - Laura, Alida

NOE: elfogadhatatlan a jövő évi költségvetés

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) felszólítja a képviselőket, hogy ne fogadják el a jövő évi költségvetést.
2009. november 11. szerda 16:54 - HírExtra
Szabó Endre, a tömörülés elnöke, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a családok számára elfogadhatatlan a jövő évi büdzséjavaslat, mert többek között az önkormányzatoktól elvonni tervezett 120 milliárd forint számos olyan területet érint, amely szorosan kapcsolódik a családokhoz.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a költségvetési javaslat elfogadása kapcsán azt mondta: "nincsenek nagy reményeink". Gémesi György szerint a jövő évi büdzsé tervezete 250-300 milliárd forint mozgástér-szűkülést okoz az önkormányzati szektorban. Úgy vélte, ekkora elvonás komoly működési gondokat fog okozni.

Mint ismertette: többek között csökkennek a gyermekek napközbeni ellátási normatívái és kevesebb jut majd bizonyos szociális feladatok ellátására is.

Ezeket a szolgáltatásokat vagy nem kapják meg a családok, vagy fizetniük kell majd értük, de ez mindkét esetben gondot okoz majd - vélte Gémesi György.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnökségi tagja hangsúlyozta: egyre több család él a létminimum közelében vagy az alatt, és a többség rászorul az önkormányzati szociális intézményrendszerre.

Úgy vélte, ha egy társadalom egészséges családokat akar, akkor az egészségügyből, a szociális és az oktatási területről nem vonhat el forrásokat.

A Ptk. parlament általi újbóli elfogadása kapcsán Szabó Endre megjegyezte: továbbra is úgy vélik, hogy a törvény családügyi részének változatlanul hagyásával sérül a házasság intézménye. Jelezte, kifogásaikkal már korábban beadvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását