2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Janisch Attila filmjeinek összkiadása DVD-n

Fontos állomáshoz érkezett Janisch Attila, a filozofikus sorstörténeteket horrorba hajlóan bemutató filmrendező pályafutása: játékfilmjei és rövidfilmjei megjelentek DVD-n.
2009. november 3. kedd 15:09 - HírExtra
"A feszültséget fel kell építeni, az ember lelkében élő démon bemutatását sokkal alkalmasabbnak érzem, mint egyszerűen rettegést kelteni" - fogalmazott az összkiadás keddi budapesti bemutatóján Janisch Attila.

Filmjeiben az ismeretlen környezetben vagy idegen tájban mozgó szereplők többnyire szélsőséges helyzetbe kerülnek, amely szembesíti őket valódi önmagukkal, elfojtott vágyaikkal, bűneikkel. Alkotásai költői tájakon játszódnak, filmjeinek cselekményét titkok szövik át.

A rendező eddigi három nagyjátékfilmje, az Árnyék a havon (1991), a Hosszú alkony (1997) és a Másnap (2004) mellett négy rövidfilmje is rákerült a három DVD-re; ezek önállóan és díszdobozban is forgalomba kerülnek. A három DVD az összesen 300 percnyi film mellett ugyanennyi összidőben alkotói interjúkat, próbafelvételeket, werkfilmeket, kimaradt jeleneteket, életrajzokat és fotókat is tartalmaz. A gyűjteményes változat része egy 60 oldalas füzet, amelyben forgatókönyv-részletek, a rendező jegyzetei, feljegyzései és novellái olvashatóak. A filmeket angol, francia és svéd felirattal is ellátták.

"Janisch Attila Hitchcock-tól indult, én Bunueltől, és Kubricknál találkoztunk" - érzékeltette a rendező filmjeinek hangulatát Forgách András, Janisch Attila állandó forgatókönyvírója. Mint mondta, a rendező 19 éves volt, amikor először találkoztak és filmraktárosként dolgozott Kecskeméten.

Törőcsik Mari már a rendező főiskolás vizsgafilmjében, a Zizi című rövidfilmben (1982) is szerepelt, később ő volt a főszereplője Janisch Attila második nagyjátékfilmjének, a Hosszú alkonynak.

"Nagy tehetségű ember, makacs és hatalmas ereje van. Annak idején Fábri Zoltán hívta fel rá a figyelmemet és megkért, hogy játsszak a főiskolás vizsgafilmjében" - mondta a keddi rendezvényen Törőcsik Mari.

Janisch Attila 1957-ben született Kecskeméten, 1984-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Fábri Zoltán tanítványaként. A Hosszú alkonnyal és a Másnappal egyaránt elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját. Az Árnyék a havon a Drezdai Nemzetközi Filmfesztivál fődíjasa volt 1992-ben. Tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint a Pécsi Tudományegyetem filmszakán. Balázs Béla-díjas, érdemes művész.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását