2024. március 29. - Auguszta

A Jósnő válaszol

Tudunk a szellemekkel kommunikálni? Egy angol közösségi portál szerint igen: élőben idéznek meg szellemeket egy jósnő segítségével. Átverés lenne? Müller Rózsát, a Magyar Jósok Egyesületének elnökét kérdeztük erről.
2009. november 1. vasárnap 15:09 - Győry S. József
Az egyik bulvár napilapban megjelent egy cikk, mely arról szól, hogy egy közösségi portál élőben közvetít egy szeánszot Halloween napján, Joyce Wallace médium vezetésével. Olyan személyeket kívánnak megidézni, mint Jacko vagy William Shakespeare. Mi erről a véleménye?

Bárki tud Michael Jacksonról, vagy a többi ismert emberről valamit mondani, fél órát arról beszélni, hogy vajon mit üzen. Én nem tudok a hölgy munkájáról beszélni, hiszen nem ismerem. Számomra az igazi próba az lenne, ha azt mondanám neki, hogy például Kis Géza paraszt bácsi meghalt, és valamilyen különleges üzenete van a család részére. És ezt a hölgy elmondaná a családnak.

A megidézettek között szerepelne William Shakespeare is, aki 1616-ban halt meg.


Shakespeare-ről ugye tudjuk, hogy a Szonettek fekete hölgye (a költő szerelme) lehet, hogy férfi volt, ám azt is mondhatja, hogy ne piszkálják, mivel nő volt. Nem ismeri Shakespeare-t, és természetesen mondhat, amit akar. Egyszerűen nem tudjuk leellenőrizni. Meg lehet idézni, bár én nem hiszem, hogy a hölgynek akkora ereje lenne, bár lehetséges. Nem ismerem őt, nem tettem próbára. Amit nem próbáltam ki, arról nem mondok véleményt, mert úgy tartom, ahogy az angolok. A puding próbája az evés.

Hogy kell elképzelni egy ilyen szeánszot?


Ennek nagyon-nagyon sok módja lehet. Én főként a Tarot kártya segítségét kérem, ami egy szent kártya, és ez által az elhunyt hozzátartozó tud üzenni az élő szeretteinek. De lehet másképp is. Van a táblás módszer is, de ennek a használatát senkinek sem ajánlom, mert nem biztonságos. Ott maradhat a halott szelleme, esetleg valaki más jelenhet meg helyette. Egy dologra azonban legyünk felkészülve: nem vagyunk a halottak urai, egy szellemnek nem lehet parancsolni. A szertartásnak is megvan az eszköze, körülménye. Éjfél, telihold, a kártya vagy a tábla, valamint három ember jelenléte.

Milyen idézésekkel kapcsolatos negatív élményei voltak eddig?

Egyszer egy újságíró kollégája volt nálam, aki a legpatinásabb magyar női magazin munkatársa. Idézést szeretett volna látni, de én mondtam neki, hogy ne csináljuk, mert nagyon sok rosszat, negatív energiát is hozhat magával. Ám ő ragaszkodott hozzá arra hivatkozva, hogy nem csapja be az olvasókat. Bármit mondtam, hajthatatlan volt.

Nekiálltunk a szeánszra való készülődésnek, és arra lettünk hirtelen figyelmesek, hogy a fotós kolleganője egyszerűen felpattant, és elmenekült, pedig csak egy-két képet csinált. Nyilván érezte a gonosz energiákat. Egy barátnőm volt még itt rajtunk kívül, így ettől függetlenül lekezdhettük a szeánszot, mivel megvoltunk hárman. Égett a gyertya, és egyszer csak a macskám felborzolta a szőrét. Ekkor is mondtam, hogy hagyjuk abba, mert baj lesz.

Amikor már épp belejöttünk a dologba, a macska felugrott, leverte a gyertyát és a poharat az asztalról, belemart a barátnőmbe, akit egyébként imád, és nekiugrott mindennek és mindenkinek. Holott ez a macska nagyon szelíd, hozzá van szokva az emberekhez és a gyertyagyújtáshoz is, hisz nekem ez együtt jár a foglalkozásommal. Megérezte a halott szellemnek a jelenlétét, és így tiltakozott. Az újságíró hölgy is majd frászt kapott.

Egész pontosan mi lehetett a magyarázata a macskája tettének?

Ezt a macskát a Teremtő küldte nekem segítségül. Az utcán találtam, egy macskacsontváz volt gyakorlatilag. Egy fekete szőrszál sincs rajta, hófehér. Mint tudjuk, a fehér macska minden gonosz erőt elűz, tehát a Teremtő azért küldte nekem, hogyha bárki rossz szándékkel közeledik, vagy ugye itt nagyon sok rossz dolog lerakódik, mert nagyon sok ember a bánatát idehozza, akkor azt a macska jelezze nekem.

Ön hogy került kapcsolatba a jóslással, ezotériával?

Leírtam huszonöt évvel ezelőtt egy könyvemben, hogy a családom egy része az erdélyi Aranyostordáról származik. Az én dédnagymamám bábaasszony volt, és román pap, erdélyi székely, magyar rokonaim is vannak. Amikor a dédnagymamám élt, az 1800-as évek végén, akkor Aranyostordán nem volt orvos.

Ismerte a füvek-fák titkait, segített a szülésnél, szerelmi bánatok megoldásában segített, jósolt, és ismerte a mágikus praktikákat is. Meg tudta mondani, hogy fejfájásra milyen füvekből kell főzetet készíteni. Ő fehérboszorkány volt, és nagyon büszke volt arra, hogy magzatelhajtásban soha nem segített.

Tehát én ezt örököltem, de nagyon sokáig ezt nem volt szabad gyakorolni Magyarországon. Az ötvenes-hatvanas években börtön járt mágiagyakorlásért, nagymamám is csak otthon vagy baráti társaságban tette mindezt. De én ebben nőttem fel. Épp ezért csodálkozom azon, hogy itt már mindenkinek a nagymamája, dédnagymamája boszorkány, varázsló volt, bármivel is foglalkozott a rendszerváltás előtt, azután, miután megírtam ezt a történetet könyvemben.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását