2024. március 29. - Auguszta

Emelkedik a békéltetők díja

A fogyasztóvédelmi ügyekben eljáró békéltető testületi tagok október 15-től a jelenlegi egységesen 5 ezer forintos díj helyett differenciált díjban részesülnek: a békéltető tanács elnöke 10 ezer, míg a tagja 7 ezer forintot kap ügyenként - a kormányrendelet módosítás a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
2009. október 13. kedd 14:48 - HírExtra
Ha a békéltető eljárás már a meghallgatás után megszűnik, akkor a testület tagjai 3 ezer forintot kapnak. Ha még a meghallgatásig sem jutott el az ügy, akkor egyáltalán nem jár díjazás. A folyamatban lévő ügyekre még a régi összeget kapják a békéltetők.

Egy másik módosított rendelet némileg megemeli a fogyasztóvédelmi hatóság által elvégzett vizsgálatok eljárási költségeit. Jelenleg a táblázatba foglalt díjat áfásak, míg október 15-től két oszlopból áll a táblázat: az első a nettó, a második az áfás díjat mutatja. A nettó díjhoz most már nem a korábbi 20 százalékos, hanem a 25 százalékos forgalmi adó adódik hozzá.

Ugyanehhez a módosító rendeletéhez kapcsolta hozzá a kormány az idén júniusban a krízishelyzetben lévők támogatására hozott rendeletének a módosítását is. Eddig az 50 ezer forintnál magasabb összegű támogatás nem haladhatta meg a támogatási keretösszeg 1 százalékát. A jövőben az 1 százalék 10 százalékra változik, vagyis többen kaphatnak magasabb összegű támogatást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását