2024. március 29. - Auguszta

BKV: Kocsis feljelentést tett

A BKV vezérigazgatója feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen a menedzserszerződések kapcsán, különösen nagy vagyoni kárt okozó bűncselekmény gyanúja miatt. Kocsis István ezt a lépését szerdán sajtótájékoztatón jelentette be Budapesten.
2009. szeptember 30. szerda 15:41 - HírExtra
A BKV belső ellenőrzése szerdára készült el azzal a 400 oldalas vizsgálati anyaggal, amely annak a 96 volt vagy jelenlegi dolgozónak a foglalkoztatásával, bérével, premizálásával foglalkozik, aki menedzserszerződéssel volt a cégnél vagy 10 millió forintnál nagyobb összegű végkielégítést kapott. Kocsis István e vizsgálat nyomán tett feljelentést.

A vizsgálati anyagot a cég a honlapján is közzé fogja tenni - mondta a vezérigazgató, aki szerint a feljelentés nyomán az elmúlt három év vezetői közül bárki felelősségre vonható, de ez a rendőrség feladata.

Az ellenőrzés mind a 96 munkavállaló foglalkoztatását egyenként vizsgálta meg, és ennek alapján megállapítható: 48 esetben történt olyan többletkifizetés, amely a társaság számára előnytelen és nem volt benne a szerződésekben - ismertette Kocsis István. Konkrét neveket azonban a sajtótájékoztatón nem mondtak.

Trükköztek a végkielégítések növelése érdekében - mondta a vezérigazgató. Úgy fizettek ki titoktartási pénzt, hogy az nem szerepelt a szerződésben, a szerződés szerinti 12 havi átlagbérhez plusz kéthavi keresetet adtak, vagy az öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt röviddel elbocsátották a dolgozót, és így járt a munkavállalónak a végkielégítés.

Voltak olyanok is, akiknek bár határozatlan idejű szerződésük volt, mégis a jóval kedvezőbb, határozott idejű megállapodásra vonatkozó feltételeket alkalmazták, és többen voltak, akiknek egyéves felmondási idejük volt. Mindezzel mintegy félmilliárd forint kárt okoztak a cégnek - közölte Kocsis István.

A vezérigazgató elmondta azt is, hogy 15, átlagosan egy évig a cégnél dolgozó munkavállaló több lelépési pénzt kapott, mint 51 olyan, aki 30 évet dolgozott a cégnél.
Nehéz elhinni, hogy ezeket a szerződéseket tévedésből kötötték volna - tette hozzá.

A vezérigazgató közölte továbbá: a BKV minden élő - több mint ezer - szerződést kitett a honlapjára, ezek tartalmazzák, hogy ki, mit, mennyiért, milyen határidővel csinál. Felkerülnek a honlapra a 2006 januárjától megkötött tanácsadói szerződések is. Annak érdekében pedig, hogy a jövőben ne legyenek ekkora összegű kifizetések, a BKV új koncepciót készít a menedzserszerződésekre.

Mint azt Kocsis István elmondta, a jelenlegi határozott idejű szerződések helyett a határozatlan idejűekre szándékoznak áttérni, a munkaviszony megszűnése esetén pedig a munka törvénykönyvét tekintik majd mérvadónak. Közölte továbbá, a koncepció szerint a jövőben csak előre kiírt, majd elbírált feladatok után volna adható prémium, amelynek összege nem haladhatja meg a bruttó keresetet. A tervek szerint a távozó vezetők a jövőben nem kaphatják meg ingyen az általuk használt szolgálati gépkocsit és az egyéb nagy értékű használati tárgyakat.

Kocsis István a sajtótájékoztatón bejelentette: harminc vezetőtársával együtt lemondtak a negyedik negyedéves prémiumuk 50 százalékáról. Ezt az 55 millió forintot a cég a buszpark javítására fogja fordítani - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását