2024. március 29. - Auguszta

Élénkül az aukcióspiac - példa

Élénk érdeklődéssel és sűrű licittel indult a Belvedere Galéria szombati művészeti aukciója. Mindjárt az első tétel, egy Aba Novák Vilmos rézkarc 40 ezer forintról duplázott, és egy tenyérnyi Mednyánszky László olajkép is követte, 180 ezerről 300 ezerre emelkedve.
2009. szeptember 26. szombat 22:13 - HírExtra
Az első hétszámjegyű összeget a 13. tétel hozta meg. Koszta Józsefnek a Nemzeti Galériában őrzött Háromkirályok című képéhez készült tanulmánya 950 ezer forintos indulás után 1,6 milliós leütést ért meg. Ez az ütem eltartott a választék feléig, aztán jelentősen megcsappant a vásárlási kedv, és a végén már csak a tételek számát sorolta az aukció vezetője.

Így aztán a végeredmény: a 207 tétel fele visszamaradt. Mindemellett éppen tucatszor koppant a kalapács millió forint feletti áron, s ezek a darabok kikiáltási áruk jelentős emelkedése mellett találtak új tulajdonosra.

A legdrágábban, 3,8 millió forintért, 1,6 millióval megtoldva kikiáltási árát, Mattis Teutsch János 1920-as, kavargó, egymásba fonódó, expresszív színhatású Kompozícióját vitték el. Modok Mária 1929-es szentendrei tájképét 2,2 millióra tartották, de mivel többen szerették volna hazavinni, 2,8 millió forinton ütötték le. Ziffer Sándor színpompás nagybányai folyópartja 1,2 milliós kikiáltási árát 1,9 millióig emelték. Ugyancsak 1,2 millióról verték fel 1,6 millióra Medveczky Jenő újklasszicista stílusú olajképét. Megadták az 1,8 milliós kikiáltási árat egy kisméretű, ám annál varázslatosabb Rippl-Rónai József somogyi tájképért. És ugyanennyiért kelt el Szobotka Imre 1920-as tájképe. Mednyánszky László ezúttal is keresett volt, Havas Tátrája 1,2 millióról 1,5 millióig bírta, míg egy fára festett kis alkonyi táj 240 ezer forintról ért 480 ezerre.

Hétszámjegyűre növekedtek Szini György, Perlrott Csaba Vilmos, Scheiber Hugó, Bornemisza Géza, Zemplényi Tivadar festményeinek árai.

Az alacsonyabb kategóriákban Tornyai János, Deim Pál, Czene Béla, Frank Frigyes, Fehér László képeit vitték emelt áron. Fried Pál Virágárus című vásznát, amely egykor Karády Katalin tulajdonában volt, 420 ezer forintért szerezte meg valaki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását