2024. március 29. - Auguszta

Csányi Sándor lúzer lenne?

Új filmet forgat a színész, de még arra is volt ideje, hogy részt vegyen egy hajléktalanoknak tartott koncerten.
2009. szeptember 14. hétfő 19:09 - HírExtra
A híres színész nem egyszer állt már ki a jó ügy érdekében, többször is segített már a hajléktalanokon, hogy javuljon a helyzetük. A napokban a Hajléktalanokért címmel koncertet adtak a fedéllel nem rendelkező elesettekért. Csányi Sándor is felbukkant a rendezvényen, mert magukhoz a támogatókhoz is van köze, de fontosnak érezte, hogy jelen legyen.

„Tavaly télen olyan rendezvényünk volt, amelyen a rászorulóknak osztottunk ételt. Volt egy sajtónap, aminek akkor hírértéke van. Azt el kell mondanom, hogy a következő három hónapban minden nap kaptak meleg ételt ezek a hajléktalanok. Ez egy olyan dolog, ami mellé érdemes odaállnom.” - mesélte Csányi Sándor színművész.

Ennél elfoglaltabb már nem is lehetne

„Nyaralásom munkával telt, nem volt rá időm, ugyanis forgattunk egy filmet, Poligami a címe, december 8-án lesz látható. Ez nem csajozós film, most egy lúzer srácot alakítok benne, amiben a csajom közli, hogy terhes. De az érdekessége, hogy mellettem reggel egy vad idegen csaj kel fel az ágyban, aki azt állítja ő a régi szerelmem Lilla.” – árulta el Csányi Sándor, de ennél többet nem mondhatott az új mozifilmről.

A szerep igazán érdekesnek tűnik, hiszen a színész nem úgy lebeg a női szemek előtt, mint egy lúzer. „Nincs olyan, hogy valaki nem lúzer a napnak bizonyos részeiben. Tele van félelmekkel az ember, meg mondhatnám, hogy de jól megy a szekér, de ez így ebben a formátumban nem igaz.” - magyarázta Csányi Sándor.

Itt megtekinthetik a Tabu Tv riportját a szexis színésszel!

Forrás: HírExtra/Tabu Tv
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását