2024. április 16. - Csongor

Pincék éjszakája

Értékalkotó pincék éjszakája néven pezsdül fel az élet szeptember 19.-én Tárnokon, ahol a helyiek a szlovák kisebbséggel közösen kulturális programokkal csiholnak kedvet a falu nevezettességeinek megismeréséhez.
2009. szeptember 12. szombat 08:26 - HírExtra
Vizsy Ferenc elmondta, hogy a rendezvény a Kultúrházak éjjel-nappal országos közművelődési akció keretében zajlik majd, és ennek megfelelően a résztvevő valamennyi község, város művelődési házában délután 5 órakor egy előadó Kazinczy verset szaval majd a kultúra ápolásának jegyében. Ezt megelőzően reggel lovas kocsikázással indul a programok sora, majd Pankotay Péter helyi színi tanodájának növendékei adnak zenés, táncos műsort. Este a faluhoz tartozó kőfejtőben a Gaudium női kórus hangversenyét hallgathatja meg a publikum. A több csarnokból álló óriás kőfejtő, kitűnő akusztikai adottságai miatt egyébként is alkalmas koncertek, zenei események színhelyének - tette hozzá.

A vendégsereget meginvitálják a tárnoki borospincékbe is egy koccintás, közös dalászás erejéig. A község határában összesen 400 borospincét tartanak számon, egy részük hosszú ideje zárva van, jó néhányba viszont újra élet költözött, többnek szlovák nemzetiségű falubeli a gazdája. A török idők után ugyanis az elnéptelenedett községben Nyitra környékéről szlovák családok költöztek és utódaik ma is őrzik hagyományaikat. Közéjük tartozik a szlovák konyhai remek, a kapusnyik nevű szlovák káposztás tészta főzése. A szeptember 26.-ai szüreti mulatságon magyarok, szlovákok együtt ropják majd a táncot, kortyolják a pincékben tárolt borokat és kínálgatják a vendégsereget a helyben sütött, főzött finom falatokkal - hívta fel rá a figyelmet Vizsy Ferenc.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását