2024. április 20. - Tivadar

Békés felvonulás lesz!

Steigler Sándor, a Budapestpride/2009-fesztivál főszervezője a mai Meleg Méltóság Menetével kapcsolatban a HírExtrának elmondta, a homoszexuálisok jogaiért tüntetők részéről garantálja a békést felvonulást.
2009. szeptember 5. szombat 08:29 - Nagy András
- Mire számítanak szombaton, békés vagy békétlen felvonulásra?

- A Meleg Méltóság Menete részéről biztos, hogy békés lesz a felvonulás, ahogy eddig minden alkalommal a törvények betartásával, békésen vonultunk. Ugyanezt az ellentüntetőkről már nem tudom elmondani. 2007-ben és 2008-ban kaptunk először olyan támadásokat, amelyekben meg is sérültek a mieink közül. Ezelőtt is voltak ellentüntetők, vagy olyan emberek, akik nemtetszésüknek adtak hangot, amivel nem is lenne baj, egészen addig, amíg ez másoknak a testi épségét nem veszélyezteti. Úgy gondolom, hogy az
ellentüntetőknek is alkotmányos joguk, elmondani a véleményüket – kulturált formában. Tehát arra számítunk, hogy ellentüntetők lesznek, viszont a rendőrségtől kapott garanciák alapján bízunk benne, hogy nem tudnak bennünket úgy megdobálni, mint tavaly.

- Mit gondol, a rendőrség mindent megtesz a rendezvény biztonságos lebonyolításáért?

- Hetek óta kapcsolatban állunk a rendőrséggel, és azt mondhatom, hogy olyan segítőkészen álltak hozzá a felvonulás ügyéhez, hogy az garanciát jelent a számunkra.

- Egyesek szerint az idei felvonulás legnagyobb vesztesei a környéken élők lesznek.

- Egyrészt nagyon sajnálom, hogy így lesz, másrészt azonban azt is hozzá kell tennem, hogy nem csak a melegfelvonulás az, amelyik - ahogy a KDNP-s képviselők fogalmaznak - aránytalan hátránnyal jár a környéken lakók számára. Hiszen mondjuk a Fidesz-KDNP nagygyűlés az Astorián hasonló lezárásokat eredményezett, és akkor ez nem volt számukra probléma. Én azt gondolom a demokráciának az is velejárója, hogy azt is el kell viselni, ha a másik akar hangot adni véleményének vagy épp nemtetszésének.

- Mit tanácsol a felvonulóknak?

A többség a melegekkel
Bár a kutatási adatok gyakran ellentmondóak, a magyar társadalom többsége nem nevezhető homofóbnak. A közvélekedés inkább csak azt utasítja el, hogy a homoszexualitásról közügyként lehessen beszélni. A politikai szereplők óvatossága a hétvégére tervezett Meleg Méltóság Menetével kapcsolatban éppen ezzel a közvélekedéssel magyarázható. Ez azonban azt a veszélyt hordozza magában, hogy a felvonulásra 2007 óta rátelepedő szélsőjobboldal kisajátítja magának a témát, és így – a romakérdéshez hasonlóan – erősítheti az előítéleteket, továbbá elmérgesítheti a többségi társadalom és a meleg kisebbség viszonyát.
forrás: PC
- Még az egy hetes melegfesztivál kezdete előtt megfogalmaztunk néhány tanácsot, amely azokra a helyzetekre ad útmutatatást, ha bárkit bármilyen atrocitás érne. Semmiképpen sem tanácsoljuk, hogy erőszakkal reagáljanak bármilyen erőszakos megnyilvánulásra. Azt kérjük mindenkitől, hogy bízza magát a rendőrség, illetve a rendezőség védelmére.

- Arra is felhívja a figyelmüket, hogy kerüljék a provokatív öltözéket, illetve viselkedést?

- Én azt gondolom, hogy senki nem döntheti el, hogy mi a provokatív és mi nem az, illetve mi az, ami közízlést sért, és mi nem. Olyan passzus egyik törvényünkben sincsen, amely a közízlésről szól. Tehát ha majd a rendőrség megmondja, hogy az erre vonatkozó tényállást melyik törvényben találjuk meg, akkor a jogszabály szerint fogunk eljárni. Ugyanis abban biztos vagyok, hogy az elmúlt években valamennyi hatályos törvényt betartottuk.

- Wertán Zsolt KDNP-s terézvárosi és fővárosi képviselő a HírExtrának azt nyilatkozta a napokban, hogy az elmúlt évben is enyhén alulöltözött hölgyek mutatkoztak bibliával a kezükben és a feszületet meggyalázva mutogatták magukat.

- Amiről a képviselő beszél, az egyetlen egyszer, méghozzá két évvel ezelőtt történt. Ha visszaemlékszünk a tavalyi felvonulásra, akkor ilyesmi képek nem ugorhatnak be, ennek ellenére 2007 óta folyamatosan ezzel támadnak nekünk. Számos olyan dolog van, amely a meleg emberek érzéseit sérti, Fidesz-KDNP részről mégsem csinálnak belőle problémát. Álságosnak érzem bármelyik képviselő ilyen jellegű felszólalását.

- Tehát nem jellemző a magamutogatás és provokáció?

- Én azt mondom, hogy a két évvel ezelőtti eset a nevezett kamionon a véleménynyilvánítás egyik formája volt. Tavaly azonban a televízió-csatornák bánatára olyan színes ruhákba bújt transzvesztitákat is csak elvétve lehetett látni, amilyeneket előszeretettel szokás mutogatni a sajtóban. Ezért aztán a tévék az élőző évek képsorait vágták be, ami hatalmas csúsztatás.

- Mit szól Ékes Ilona minapi megnyilvánulásaihoz? (A Fideszes képviselőasszony a ,,gyermekek erkölcsi fejlődése érdekében" hevesen ellenzi a melegfelvonulást, mit több, azt is mondta, a homoszexualitás betegség, amelyet gyógyítani lehet - N.A.)

- Sajnálom, hogy csak akkor aggódik a képviselő asszony a gyerekek erkölcsi fejlődéséért, amikor a melegek kerülnek szóba. Akkor például miért nem fejezte ki aggodalmát, amikor tavaly egy ellentüntető apuka óvodás korú gyermekével a nyakában ordibált teli torokból olyan szavakat, amelyeket itt inkább nem idéznék? Arról nem is beszélve, hogy nagyfokú tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot az a képviselő, aki a melegséget betegségként aposztrofálja. Az ENSZ ugyanis már a kilencvenes években törölte a homoszexualitást a betegségek listájáról.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

jenő
2009. szeptember 5. 13:17
A csuhások karikameneteiben mennyi meleg érzelmű lélek vesz részt ? Cenzúra van ???????????????
Imres
2009. szeptember 5. 10:57
"- Arra is felhívja a figyelmüket, hogy kerüljék a provokatív öltözéket, illetve viselkedést?

- Én azt gondolom, hogy senki nem döntheti el, hogy mi a provokatív és mi nem az, illetve mi az, ami közízlést sért, és mi nem. "

Ezek szerint bárki dughat nyílt utcán, hiszen senki nem döntheti el, mi a provokatív és sérti-e a közízlést.

Püff neki.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását