2024. április 20. - Tivadar

A nőknek árt a fiatal szerető?

A nők számára egészségtelen a fiatal szerető egy kedden nyilvánosságra hozott német tanulmány szerint.
2009. szeptember 1. kedd 19:05 - HírExtra
Rövidebb életkorral számolhatnak azok a nők, akik jóval fiatalabb férfiakkal szűrik össze a levet - állapította meg kedden nyilvánosságra hozott jelentésében a demográfiai kutatásokkal foglalkozó rostocki Max Planck Intézet, emlékeztetve: évtizedekkel ezelőtt az ilyen esetek még felettébb ritkaságszámba mentek, miközben a meglett férfiak és a jóval fiatalabb nők partneri kapcsolata társadalmilag általánosan elfogadott volt.

Mára azonban megváltoztak az idők, és gyahori, hogy a partnerkapcsolatban a nő a jóval idősebb. Ez azonban a nő számára - legalábbis a tanulmány szerint - váratlan következménnyel járhat.

Azt már a híres görög filozófus, Arisztotelész is melegen ajánlotta a férfiaknak, hogy a partnerválasztásnál lehetőleg minél fiatalabb nő mellett döntsenek. Ő maga példát is mutatott ebben, feleségül vette ugyanis több évtizeddel fiatalabb házvezetőnőjét. A krónikák nem jegyezték fel, hogy mindez milyen hatással volt a görög gondolkodóra, az azonban ismert volt: Arisztotelész 62 éves koráig élt, ami akkoriban rendkívül magas kornak számított.

A rostocki kutatócsoport vezetője, a dán származású Sven Drehfal szerint ez a kapcsolat minden bizonnyal a filozófus javára válhatott. Drehfal ugyanis 1990 és 2005 között elemezte a dán lakosság személyi, illetve házassági adatait, és megállapította: a férfiak annál tovább élnek, minél fiatalabb a feleségük. Így például legkevesebb 11 százalékkal kisebb az elhalálozás kockázata azon férfiak esetében, akik partnerüknél hét-kilenc évvel idősebbek. Ha viszont hasonló korú partnerekről van szó, a férfiak számára jóval magasabb ugyan ez rizikó.

Drehfal és csapata ugyanakkor megállapította azt is, hogy minél idősebb egy nő partneréhez viszonyítva, esetében az elhalálozás kockázata annál magasabb. Ha például élettársa hét-kilenc évvel fiatalabb, az adott nő esetében a kockázat 20 százalékkal magasabb, mint a hasonló korú partnerek esetében. Azaz a nők számára a fiatalabb partner inkább koporsószög, mint éltető forrás.

Mindennek egyik lehetséges oka a tanulmány szerint az, hogy a fiatalabb partnerekkel rendelkező nőket még mindig különcként kezelik, és mindez az érintett számára fokozottabb stresszel jár. A túl sok stressz pedig ismeretesen megrövidíti az életet.
De a rövidebb élethez hozzájárulhat a krónikus pénzszűke is. A fiatalabb nővel élő férfiak túlnyomó többsége ugyanis anyagilag jól eleresztett, miközben az idősebb partnerekkel rendelkezők az esetek többségében gazdagnak aligha mondhatók. A hiányzó pénzt pedig a partner rendszerint képtelen előteremteni, ami számára szintén túlságosan sok gondot és feszültséget okoz.

Ezért a rostocki kutatók az idősebb nőket arra szólították fel: jól gondolják meg, hogy kihez is kötik életüket, illetve pénztárcájukat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

aser
2009. szeptember 1. 19:10
Nem birják a nők a hajtást!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását