2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nem mindig hatékony a pandaszex

Nemcsak a pandanőstényekre, hanem a hímekre is jellemző az éves ivari ciklus - derítették ki amerikai és kínai kutatók.
2012. április 5. csütörtök 11:28 - HírExtra
A felismerés jelentősen növelheti a jövő tenyésztési sikereit.

A nőstény óriáspandák egy évben egyetlen egyszer termékenyek február és május között, és ez az alkalom is csupán 24-72 óráig tart. Ez a szűk időtartam egyike azoknak az okoknak, amiért olyan nehéz pandákat tenyészteni.

A washingtoni Smithsonian Conservation Biology Institute kutatói a kínai Csengtu pandakutató állomáson dolgozó kollégáikkal együtt három éven át vizsgálták az állomás nyolc hímnemű óriáspandájának biológiáját és viselkedését. Megfigyeléseik arra mutattak rá, hogy a hím nemi hormonok termelődése, a spermiumok koncentrációja és a herék nagysága fokozódott három-öt hónappal a legtöbb nőstény termékenységi időszaka előtt, ami egyfajta felkészülés lehet a nőstények lehetséges megtermékenyítésének rövid és megjósolhatatlan idejére - írták a biológusok a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint (www.welt.de).

Az adatok segíthetnek a fogságban élő pandák szaporításában, és ezzel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minél több állatot lehessen visszatelepíteni a természetbe, hiszen vadon élő pandák már csak igen kevés hegyvidéki élőhelyen maradtak fenn Kínában. Most már lehetséges például, hogy a mesterséges megtermékenyítéshez szükséges spermalevétel idejét tudatosan határozzák meg.
A tanulmány a kutatók közlése szerint a Biology of Reproduction című szaklapban fog megjelenni.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását