2024. június 17. - Laura, Alida

A Fidesz másképp csinálná

Nógrád megyei fideszes politikusok szerint vissza kellene helyezni a hazai fejlesztési forrásokat a megyei fejlesztési tanácsok hatáskörébe.
2009. augusztus 26. szerda 19:08 - HírExtra
A politikusok ezért azt is javasolják, hogy a jelenlegi kormány már ne írja ki, és ne döntsön a 2010-es hazai forráspályázatokról.

Balla Mihály szerint megbukott az a gyakorlat, hogy a régiós tanácsok döntenek a helyi önkormányzatok területfejlesztési támogatási programjairól, ez nem veszi figyelembe a valós társadalmi igényeket, a gazdasági megtérülést, illetve a területi egyenlőtlenségek felszámolását - tette hozzá.

Az aránytalanságokról Csach Gábor elmondta: az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács 4 milliárd 624 millió forintról döntött július végén, s noha ezen csak 28 kistérségnek kell osztoznia, a balassagyarmati és a rétsági kistérségekbe mindössze 55 millió forint jutott, vagyis a támogatások egy százaléka.

Összehasonlításképpen megemlítették, hogy a miskolci és a salgótarjáni kistérség együttesen csaknem 900 millió forintot kapott. Szerintük a "mutyi és a politikai cinizmus" példája, hogy a 170 lakosú és évi 15 millió forintos költségvetésű Horpács mintegy 14 millió forintot nyert sport- és szabadidőparkra, illetve térfigyelő kamerarendszerre, miközben a 17 ezer lakosú Balassagyarmat semmit. Megjegyezték: Horpács volt az egyetlen Nógrád megyei település, ahol az MSZP nyert a júniusi európai parlamenti választáson.

Pénzkidobásnak nevezte a két politikus, hogy miközben oktatási intézményekre csak 349, addig temetők, ravatalozók felújítására és térfigyelő kamerákra 531 millió forintot ítélt meg a regionális tanács.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását