2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Sziget: zajszint rendben

Megtörtént az első hivatalos zajszintmérés a szerdán kezdődő Sziget fesztivál előtt, az adatok azt mutatják, hogy a környék lakóit nem fogja zavarni Európa egyik legnagyobb zenés rendezvénye.
2009. augusztus 12. szerda 07:13 - HírExtra
Óbudán, a Bogdáni úton tartott mérés alatt egyenként maximális hangerővel működtették a többnyire éjszaka üzemelő sátrak hangfalait. Ilyenek például a Világzenei, az A38-an2, az MTV Headbangers, és a Burn Party Aréna, de közéjük tartoznak a vendéglátóhelyek is.

Gerendai Károly főszervező elmondta: az egyik legnagyobb újítás a hangrendszerben az, hogy az éjszaka üzemelő sátraknál, valamint az egész nap nyitva tartó, zenés vendéglátóhelyeknél komoly költségen úgynevezett limitereket szereltek fel. Ezek nem csak arra képesek, hogy pontosan kiszűrik, honnan szól a zene, de emberi beavatkozás nélkül is szabályozni tudják a hangszintet.

"Elsősorban a vendéglátósokkal volt gond, most az első mérések alapján úgy tűnik, minden rendben van" - mondta Szepessy Tamás, a III. kerület alpolgármestere.

A hivatalos mérésen a zajszint mindannyiszor belül volt a megengedett 55 decibeles éjjeli (23 órától-6 óráig tartó) határon, ez nappal 60 decibel lehet.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását