2024. május 9. - Gergely

Jön a Musica Regia

Vasárnap kezdődik a Presidance Company Hungaryth című táncshow-jával Székesfehérvár hagyományos nyári zenei fesztiválja, a Musica Regia.
2009. augusztus 9. vasárnap 07:55 - HírExtra
A rendezvénysorozat keretében két szimfonikus hangversenyre is sor kerül - mondta el az MTI-nek a város kulturális és turisztikai bizottságának elnöke. Brájer Éva tájékoztatása szerint a Városház téren megrendezésre kerülő nyitó rendezvényen fellépő táncegyüttes egy éve alakult "a páratlan magyar kultúrkincs" bemutatására.

A rendezvénysorozat következő előadásaként a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar a Haydn-év alkalmából a zeneszerző Évszakok című oratóriumát adja elő Lakatos Diána, Kiss Tivadar és Szüle Tamás szólisták, valamint az Alba Regia Vegyeskar közreműködésével augusztus 11-én, ugyancsak a Városház téren. A koncertet Drahos Béla Liszt-díjas karnagy vezényli.

A fesztivál befejező programjaként augusztus 13-án a püspöki palota kertjében Klasszikus újhullám címmel a székesfehérvári Hermann László Ifjúsági Szimfonikus Zenekar ad koncertet. A fiatal tehetségekből álló együttes műsorában az egyházi zene néhány gyöngyszeme és Haydn: B-dúr "Királynő" szimfóniája szerepel. A koncertet Major István vezényli, közreműködik, Szalay Ágnes, Gajda Kornélia és Bernáth Balázs.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását