2024. május 12. - Pongrác

Bajnai elfogadta Ficsor lemondását

Bajnai Gordon kormányfő elfogadta Ficsor Ádám, a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter lemondását.
2009. augusztus 4. kedd 15:23 - HírExtra
A miniszterelnök nagyra értékeli Ficsor Ádám eddigi tevékenységét - szögezte le a szóvivő.
Szollár Domokos emlékeztetett: a kormányfő a miniszternek április közepén három feladatot adott. Ficsor Ádám első feladata az volt, hogy amennyire lehet, tartsa távol a politikát a nemzetbiztonság területétől - mondta a szóvivő, aki szerint a titkosszolgálati miniszter ezt sikerrel hajtotta végre. Hozzátette: a miniszter távozásának indoklása is alátámasztja ezt, hiszen Ficsor Ádám azt mondta, azért távozik, mert pártpolitikai feladatot kíván betölteni, a kettő pedig nem egyeztethető össze.

A távozó miniszter másik fontos feladata volt, hogy a gazdasági válság miatt "fókuszálja át a szolgálatot", sokkal nagyobb figyelmet fordítsanak a nemzetgazdasági kockázatokra - közölte a kormányszóvivő. Mint mondta, azzal, hogy ezt a feladatot is sikerrel teljesítette Ficsor Ádám, "jó sínre tette a szolgálatot", amely a gazdasági válság kihívásaira is tud választ adni.

Szollár Domokos a harmadik feladatról azt mondta: a miniszterelnök azt kérte a minisztertől, hogy valamennyire konszolidálja a terület anyagi, gazdasági működését. A nemzetbiztonság költségvetési sarokszámokról már született döntés, az intézkedési tervek pedig szeptemberben megszületnek - hangsúlyozta.

Kérdésre válaszolva a kormányszóvivő kiemelte, hogy Ficsor Ádám maga kérte a felmentését a miniszterelnöktől.

Ficsor Ádám az MTI-nek nyilatkozva jelentette be, hogy öt hónappal kinevezése után, szeptember 14-ével köszön le posztjáról. A polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter döntését elsősorban az MSZP-kampányban vállalt feladatával indokolta, mint mondta a jelöltállítással, a képviselőjelöltek felkészítésével foglalkozik majd.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását