2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szigorúan szabályozott kapitalizmus

Az orosz kormány minden lehetőséget megragad, hogy elhitesse az állampolgárokkal: a válságban is fejlődik az ország, illetve nem kell félteni az eddig elért vívmányokat. Kérdés persze, hogy mindez hová vezet, ha elfogy a Kreml pénze?
2009. július 27. hétfő 13:59 - Kesjár Norbert

A Kreml belátta, hogy nem tud mindent finanszírozni, ezért a jog, azaz a törvényi szabályozás eszközéhez nyúlt. Az utóbbi hónapokban számos új előírást, korlátozást vezettek be a magánvállalatokra nézve azért, hogy ezzel is letörjék a profitjukat, így segítve közvetetten az orosz emberek életét.

A tervek között számos extrém megoldás is szerepel. Most bemutatunk egyet!
Az egyik legújabb törvényjavaslat szerint az Oroszországban évi egymilliárd rubel, azaz 31 millió dollár feletti forgalmat lebonyolító kiskereskedelmi láncok nem nyithatnak újabb egységeket, amennyiben a piaci részesedésük eléri a 25 százalékot bármely orosz nagyvárosban és környékén.

Ennek – a kapitalizmusban teljesen ismeretlen elgondolásnak – a célja egyértelmű: versenyhelyzetet kívánnak teremteni, amely – a várakozások szerint – letöri az árakat.
A törvényjavaslat szinte minden cégre vonatkozik, mert a felső határként megszabott egymilliárd rubel gyakorlatilag 5-6 nagyobb hipermarket forgalmának felel meg, azaz szinte mindenki beleesik.

A Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálat illetékese elismerte, hogy az egymilliárdos limitet a kormány vette bele a szövegbe, ők összeghatárt nem említettek, csak a 25 százalékos piaci részesedést. „Ez azt jelenti, hogy mindenütt legalább négy lánc lesz jelen, s vív egymással árharcot a vásárlók kegyeiért” – mutatottak rá a várható haszonra.

A szigorítás azonban lehet, hogy visszafelé fog elsülni, mert lehet, hogy a nagy áruházláncok inkább nem ruháznak be, nem terjeszkednek tovább a jövőben.
Ily módon tehát a javaslat mintegy „konzerválná” a meglévő áruházakat, s nem motiválná újabb fejlesztésekre a beruházókat.

Mindezek után a kérdés már csak az, hogy csupán átmeneti állapotról beszélhetünk vagy ez már valami radikálisabb piacátrendezés előkészületének tekinthető intézkedés?

Ha utóbbiról van szó, akkor Oroszország hatalmas lépést tesz egy kínai típusú, „kevert” (szocialista-kapitalista) gazdaság megteremtése felé. A másik (nem teljesen alternatív, inkább párhuzamosan futó) lehetőség pedig végső esetben a végkimerülés, azaz a gazdasági összeomlás lehet.

Forrás: HírExtra/VG/Moscow Times/nol

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását