Nehéz indulatok nélkül közelíteni a szlovák nyelvtörvényhez. Merthogy igazságot tenni, csak indulatok nélkül lehet, ám az igazság fondorlatos valami, több oldala van. Elvileg. Jelen esetben azonban a legszélsőségesebb nacionalista szlovákokon kívül nem sok mindenki van, aki megmagyarázná az ő igazságukat. Mégis próbáljuk meg.

A nyelvtörvény egy okból kifolyólag jött létre. Szlovákia tizenhat éve létező állam. Előtte nem létezett ilyen ország. Királyaik a mi királyaink voltak, történelmük a mi történelmünk, kultúrájuk a mi kultúránk. Bármi, ami a Felvidéken a szlováksággal történt, az teljes mértékben összefonódott a magyar múlttal.

Nem véletlen, hogy független, fiatal nemzetként most nagy erőkkel keresik az identitásukat. Ezt pedig úgy tűnik a magyarsággal szembeni elkülönüléssel próbálják elérni. Azaz, Szlovákia ma úgy akarja meghatározni magát, hogy mi a magyarsághoz való viszonya. Ez érinti a magyar történelemhez, a kultúrához és természetesen a magyar nyelvhez való viszonyt.

A bűn

A nyelvtörvény ennek fényében született. Ez persze nem menti fel Szlovákiát a bűne alól. Merthogy – és itt most térjünk vissza az igazság másik oldalára – ez a törvény bűn. Csak azért nincsenek valódi jogi szankciói, mert az Európai Unió csak látszat közösség. Látszat a közös érték és látszat a közös érdek. Egy dolog nem látszat: a gazdasági közösség. Ez a szlovák nyelvtörvény kapcsán is remekül látszik.

Merthogy amit Szlovákia tesz a kisebbségével, az semmilyen ponton sem megmagyarázható, és azoktól az európai normáktól melyek (látszólag) összekötik az unió országait fényévekre van. Mindez szomorú. Az azonban már felháborító, amit a szlovák diplomácia művel a kérdésben.

Káosz

Kezdték úgy, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főmegbízottjának, Knut Vollebaeknek a kérését nem tartották szem előtt, mikor az háromoldalú tárgyalásokat ajánlott a feleknek. Ezen részt vett volna az EBESZ, Magyarország és Szlovákia. Minden bizonnyal ez lett volna a legtisztább. Ám a szlovákok „bekavartak” az ügybe és egy nappal korábban érkeztek a megbeszéltnél. Vollebaek pedig elkövette azt a hibát, hogy mikor a delegáció váratlanul (és merjük kimondani: a diplomácia szabályait felrúgva pofátlanul) beállított hozzá, fogadta őket.

Ezek után nem sült le a bőr a képéről Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszternek, mikor azt mondta, az EBESZ semmi kivetnivalót nem talál a nyelvtörvényben. Ez ugyanis hazugság. És a vicc az, hogy ezt azért tudjuk, mert saját magukat árulták el a szlovákok. Közzétették ugyanis azt az elemzést, amit az Vollebaek készített. Ráadásul mindezt úgy, hogy újból felrúgtak egy megállapodást. A főmegbízott ugyanis kérte a feleket ( a dokumentumot a magyar külügyminisztériumnak is elküldte), hogy ne hozzák nyilvánosságra, kezeljék bizalmasan.

Csak hogy világos legyen: 1. a szlovák delegáció felrúgja a már leszervezett tárgyalásokat, 2. a szlovák külügyminiszter hazudik az EBESZ által megfogalmazott véleményről, 3. inkorrekt módon a szlovák külügy közzéteszi a dokumentumot, melyet az EBESZ bizalmasan akart kezelni.

De hol van a magyar külügy?

Nem kell a szlovákokat szidni. Hiszen mint láttuk, mindezeket a lépéseket simán megtehették, szó nélkül hagyta őket az európai látszat közösség. A diplomácia ilyen. Sajnos (vagy nem) mi mindig úriemberek voltunk. (És most ne menjünk történelmi példákig, de van elég.) Most is a járható utat próbáljuk taposni, mikor a szlovákok lelkiismeret furdalás nélkül járnak a tilosban.

A magyar diplomáciát ezért hívhatjuk korrektnek, de nyugodtan mondhatjuk azt is: tökölnek. Nem mernek az asztalra csapni és mindig a járható utat keresik. Ha viszont a másik fél ezeket a járható utakat láthatóan figyelmen kívül hagyja, akkor ellene nem lehet a legális módszerekkel „harcolni”. Fel kell venni a kesztyűt és eléjük vágni azon a tiltott úton. A tét ugyanis a szlovákiai magyar kisebbség tudatos elsorvasztása.